Zenekarok, koncerthelyszínek és technikusok együttműködését szeretné ösztönözni az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának a rendkívüli helyzetre reagáló 60 millió forint keretösszegű pályázata. Ezzel párhuzamosan könnyűzenei oktatási anyagok készítését segítő, 12 millió forintos felhívás is megjelent.

Hétköznap munka helyett itthon ücsörgés és heavy metal lemezek hallgatása: kettő olyan dolog, amit valaki, aki felületesen ismer, azt hinné, hogy szívesen csinálok. Azonban tévedne: egyrészt enyhén munkamániás vagyok, másrészt kifejezetten kerülöm a heavy metalt. Akkor miért alakult mégis így ez az együttállás? Az első kérdésre a válasz a jelenlegi helyzet miatt kiadott kötelező szabadságolások. A másik pedig a már-már történelmi Cirith Ungol legújabb albuma, mely az én virtuális asztalomon kötött ki recenzió írásának céljából.

Az Evanescence visszatért! 9 év telt el legutóbbi, az együttes nevét viselő albumuk megjelenése óta, és a csapat készen áll arra hogy megjelentesse vadonatúj lemezét, „The Bitter Truth” címmel. Az új album előfutára a „Wasted on You” című dal, melyhez egy egyedi hangulató videkóklip is készült.

Április 17-én jelent meg az Ossian legújabb, immár huszonnegyedik soralbuma "Csak a jót" címmel, melyről lemezkritikát is írtunk, mely ITT olvasható. Ennek apropóján Chris kollégánk interjút is készített Paksi Endrével, a legendás magyar heavy metal csapat frontemberével, aki többek között kedvenc íróiról, a netes kritikákról és arról is beszélt, hogy miért büszke a friss lemezre.

A veszprémi egyszemélyes projektzenekar, a Nagaarum március végén kezdte új lemezének a megírását a világjárványt választva témaként (előző lemezeiről ITT és ITT írtunk, illetve interjú is olvasható vele ITT).

Na ez az! Magamban csak úgy szoktam elraktározni az ilyesfajta tiszteletlen hardcore-dolgozatokat, hogy funkcionális zenék. Valamennyire rá lehet szuszakolni minden muzsikára ezt a bölcs megfogalmazást, mert az egyik erre jó, a másik arra jó, és a legritkább esetben fordul elő, hogy egy lemezanyag ugyanúgy alkalmas lehet lefekvés előtti pihentetőnek, mint reggeli napindítónak, de az ilyesfajta brutális erőfitogtatások szerepe nálam egyértelműen az alábbi.

Valamivel több, mint két hónapja vívódom e lemezkritika megírásával, végül úgy döntöttem, nekiállok a nemes feladatnak. Azért nehéz, mert ez egy olyan album, melyet ugyanúgy lehet az egekbe emelni, mint az átlagba süllyeszteni, attól függően, éppen milyen hangulatban vagyunk, illetve milyen jellegű zene forgott mostanság a lejátszónkban. Ami engem illet, annyi az ilyen, és ehhez hasonló fuzz/stoner/doom banda a látóteremben, hogy többségüket veszni hagyom, már csak a legjobbak maradnak fent a szűrőmön, és azokat is lehetőleg egymástól időben távol adagolom, különben kikészülnék.

Több éves távlatból rendkívül furcsa végignézni és visszatekintve értékelni akár a metalszíntéren időről-időre felbukkanó, felfutó, majd a feledésbe vesző trendeket. Ilyen volt a post-black metal, a '70-es évekbe nyakig merülő okkult rock, a deathcore, a stoner doom és minden bizonnyal így vonul be majd a rocktörténetbe széljegyzetként a neo-thrash metal vonulat is.

A végtelen űr embertelensége, idegensége, a semmi kietlensége, a csillagok és galaxisok közötti milliárd fényévnyi üresség, gyakran kiegészülve a lovecraftiánus kozmikus rettenettel, nem kevés metalzenészt ihletett már meg. A nemzetközi felállású friss projekt, az Omega Infinity most az amerikai dark fantasy író témái nélkül mutatja be a világegyetem semmihez sem fogható és az ember által jórészt értelmezhetetlen távlatait, teszi pedig mindezt alapvetően a black metal eszközrendszerével és esztétikájával.

A svéd Katatonia számomra egyike azon bandáknak, melyekhez rendkívül vegyes érzéseim társulnak: a '90-es évek második és a 2000-es évek első felében készült lemezeiket nagyon szeretem és sokat is hallgatom, de a "Night Is The New Day" óta lelkesedésem már erősen csökkenni kezdett és szégyen, nem szégyen, de valahogy kissé unalmasnak kezdtem érezni a stúdióanyagaikat. Megfáradást érzékeltem már a dalaikban: azok a fantasztikusan fülbemászó, azonnal tapadó dallamok és refrének is hiányoztak, melyek a például a "Discouraged Ones" című korongjukat minden idők egyik legjobb metalalbumává tették.