Holnap kerül boltokba a norvég/francia Sirenia sorban tizenegyedik albuma, melynek a "1977" címet adták. Míg az előző, "Riddles, Ruins&Revelations" című lemezükön (recenziónk ITT olvasható) érezhetők voltak a modernebb hatások, addig vadonatúj korongján a zenekar visszatér a tipikus Sirenia-hangzáshoz, amely az első két felvezetőből - a Tanita Tikaram-feldolgozás Twist In My Sobriety, Deadlight - is érezhető.

Emlékszem, az AC/DC tizenkettedik soralbumát, az 1990. szeptember 24-én kiadott "The Razors Edge" című korongot a megjelenése napján vinyl-formátumban vettem meg Angliában, miközben középiskolai nyelvoktatáson vettünk részt az osztállyal a Kent gróságban található Broadstairs városában. A vendéglátó család aztán ott helyben, azonnal át is másolta nekem kazettára, én meg a Philips walkmanemen hallgattam gyakorlatilag megállás nélkül a következő hetekben.

Hamisítatlan régisulis feketefém Norvégiából: az 1993-ban beindított oslói black metal duó, a Tsjuder újabb előzetest villantott a Season Of Mist gondozásában június 23-án megjelenő hatodik, "Helvegr" névre keresztelt nagylemezéről. Íme a pusztító erejű Prestehammeren című dal.

Az 1981-ben(!) megalakult birminghami death metal/grindcore alapcsapat, a Napalm Death (a név az amerikai hadsereg által a koreai és a vietnami háborúban is bevetett bomba folyékony és gyúlékony alapanyagának súlyos égési sérülést okozó hatásából ered) jelenlegi felállását alkotó zenészek egyike sem alapító tag: a bandát Nicholas Bullen énekes-basszusgitáros, Simon Ockenheinem gitáros és Miles Ratledge dobos hozták össze a nyolcvanas évek elején.

Dolgozik következő nagylemezén a Within Temptation, azt pedig többször is említette az énekesnő, Sharon den Adel, hogy a kiadvány a 2019-es "Resist" nyomdokain halad majd.

A Racer X és a Mr. Big zenekarok gitárosaként megismert úriember, Paul Gilbert túl van már számos szólóalbum megjelentetésén (2019-es korongjának kritikáját ITT találod), azonban a legújabb ilyen jellegű megmozdulása igencsak rendhagyóvá sikeredett. A húrbűvölő Paul ezúttal Ronnie James Dio emléke előtt tiszteleg, Rainbow-, Black Sabbath- és Dio-nóták átdolgozásával.

Oka van annak, hogy mostani retrospektív anyagunk a britek tizenharmadik lemeze. Bár annyira nem régi maga az album, hiszen csak 11 éves, de pont egy olyan eleme az életművüknek, mely megdöbbentően mellőzött, még a csapat által is. Ezen a ponton már teljesen nyilvánvaló volt, hogy a sokat vitatott "Depeche Mode cover band" korszak teljes egészében a múlté (illetve volt mostanáig, de az már nem Paradise Lost cégér alatt megy), és a 2009-es "Faith Divide Us, Death Unite Us" album óta az is, hogy sokkal inkább a korai, doom-death világ lett újra a standard. 

Lehet egyszerű tiszteletadás, de akár véletlen is, mindenesetre a Black Sabbath ikonikus kabalafigurája, a szárnyas ördög úgy rárepült a 2018-ban megalakult olasz doombanda, az 1782 április 14-én megjelent harmadik nagylemezének ("Clamor Luciferi") borítójára, mely a Heavy Psych Sounds gondozásában jött ki, mint Tony Iommi szelleme a formáció által elővezetett démoni fémzene védjegyeként szolgáló ólomsúlyú riffekre.

Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a sokkoló hír, miszerint a kanadai The Agonist befejezi működését. A döntés meghozatalában szakmai és személyes okok egyaránt közrejátszottak, ám az egykori tagok továbbra is zenével foglalkoznak majd.

Régóta titkos favoritom a még 1998-ban megalakult brit black metal trió, az Old Forest. A 2001-ben fel is oszlott, majd 2007-ben újjáalakult brigád azóta szép csendben (de ezt szó szerint kell érteni, mert promóciójuk körülbelül a nullával egyenlő és érezhetően nem is igen akarnak kitörni a legmélyebb underground bugyraiból), sorra hozza ki jobbnál jobb lemezeit.