Amikor egy, a saját stílusában legendássá, megkérdőjelezhetetlen státuszúvá vált zenekar tizenikszedik lemezéről ír az ember kritikát, óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy mégis mi a fészkes fenével álljunk elő, hogy az ne váljon önismétléssé? A helyzetet mentheti, ha a produkció szélsőségesen jó vagy rossz, ám ha pusztán csak azt a stabil, magas minőséget reprodukálja a brigád, mely miatt rajongói imádják, átkozottul fogós feladat a recenzió elkészítése.