Érdekes megfigyelni, hogy mennyire eltérően viselkednek vagy mozognak a metal különböző alstílusai: némelyikük szó szerint évtizedek óta beleragadt saját féltve őrzött gettófalai közé (euro-power metal, hagyományos heavy metal, valamint a thrash metal is, kivéve az amerikai Vektor teljesítményét, melynek legfrissebb albumáról ITT írtunk) és tulajdonképpen bármelyik ilyen korong simán kijöhetett volna akár a nyolcvanas-kilencvenes években is. Talán a fejlődés legvirulensebb területe a black metalból kinőtt progresszív vagy éppen experimentális/avantgárd metal berkein belül található: itt érződik a leginkább az újítani vágyás, a régit meghaladni akaró igyekezet. A norvég Khonsu is az ilyen csapatok egyike: zenéjükben érdekes módon keverednek az extrém (death, black, thrash) elemek az indusztriális hatásokkal, hogy valami egészen eredeti süljön ki a végére.

A 2015-ben alakult formáció a napokban új videoklippel jelentkezett. Az Innergarden pályafutása akusztikus duóként indult, ám a pároshoz egyhamar csatlakozott  másik két tag is. Így ma már négy főből áll a zenekar.

Nem sokan ismerik hazánkban a 2013-ban „alakult” szupercsapatot, a Temple Of The Black Moon-t. A zenekar nem kisebb tagokból állt, mint Dani Filth (Cradle of Filth), a basszusgitáros King (Gorgoroth), és a gitáros páros, Ice Dale(Enslaved) és Rob Caggiano (Volbeat) illetve végül, de nem utolsósorban a dobos, John Tempesta(The Cult).  Miért is érdekes pont most számunkra ez a zenekar? Idén lett három éves az egyetlen kiadott számuk, az Infernal Desire Machine. Ámbár ezen szám után szinte semmit nem lehetett hallani a zenekarról, a mai napig.

Dani Filth a következőt nyilatkozta:

Dani szerint már túl késő lenne kiadni az albumot, mivel annak a hangzása már „túl ősi” lenne. A rock illetve az extrém rock felvirágzása miatt nem hiszem, hogy túl rossz helyzetben lenne a Temple Of The Black Moon.

Filth még azt is nyilatkozta, hogy

de nem vagyunk benne biztosak, kire gondolt.  Lehet, hogy Shagrathra célzott?

Forrás : Metal Injection, 

December elsején lehull a lepel és végre olyan információkat kaphatunk a jövő évi fesztiválról, mint például a helyszín, az időpont és talán bejelentenek pár fellépőt is.

A mexikói (!) While The Heart Becomes ugrik be december 3-án a korábban meghirdetett cseh csapat helyett.

2017. augusztus 2-5. közt kerül megrendezésre a jubileumi 20. FEZEN fesztivál. A tavalyi év rock-metal téren elég felemásan sikerült, de idén ismét reménykedhetünk és reménykedünk is. Az első név már bejelentésre került Alice Cooper személyében, ám most még több megerősítést kaptunk.

A Bad Habit egy 2013-ban alakult fiatalos, lendületes rock zenekar Debrecenből. Magyar és angol nyelvű dalaik és feldolgozásaik sok stílust ötvöznek. Dallamos vokálokkal, néhol zúzósabb riffekkel fűszerezve táncoltatják, vagy énekeltetik meg a közönséget. A fiú, lány ének duó mellé csatlakozik két harapós gitár és egy masszív dob-basszusgitár kombináció. Legújabb klipjük ma, azaz csütörtök este jelent meg, méghozzá a nyáron kiadott EP-ről a Flashback dalhoz.

A Cadaveres két év után ismét a Hammer magazin CD mellékleteként adja ki legújabb lemezét "The Fifth House" címmel. Az előző lemez sikerét az is jelzi, hogy azóta neves külföldi rendezvényre is kijutott a csapat és úgy tűnik, követik azt a vonalat, azaz a nagylemezen angol szövegű dalok lesznek hallhatóak. Ellenben mint a tavalyi kislemez is mutatja, azért a magyart sem akarják teljesen elhanyagolni.

Az Astoria alatt ismét megszólalnak a torzított gitárok és dübörög a metal zene, hisz két feltörekvő hazai reménység áll majd a színpadon szombaton. Ők nem más, mint a Budapesti Gunsinger és Shapes Of Distortion. A belépő természetesen most sem haladja meg a 800 forintot, így pláne érdemes ellátogatni a Kossuth Lajos 17. szám alá. (Esemény ITT!)

Még a nyár közepén, július 8-án hozta ki az Agonia Records a svéd death metal csapat, a Centinex friss albumát "Doomsday Rituals" címmel és nem túlzás azt állítani, hogy ez a korong tökéletes példája annak, hogy mi a gond a mai metalszíntérrel. Szó sincs arról, hogy vállalhatatlan vagy kínos lenne a produkció: ilyen vérprofi veteránoktól ezt nem is várhatjuk. Első belehallgatásra minden klappol, de aztán, úgy a harmadik-negyedik dal tájékán kellemetlenül feszengni kezdünk, hirtelen eszünkbe jut, hogy ki kell vinni a kutyát sétáltatni, el kéne intézni néhány telefonhívást, egyszóval ezernyi más tennivalónk akadna és mind-mind hasznosabbnak tűnik fel, mint a Centinex aktuális korongja.