Léteznek azért még megvalósuló csodák: ahogy az utóbbi évtizedben az In Flames, a göteborgi melo-death szcéna alapbandája egyrészt afféle alternatív rockzenekarrá vált, másrészt egyre inkább a Fridén-Gelotte párosra korlátozódott vetésforgószerűen cserélődő kvázi-session tagokkal, a csapatban korábban alaptagoknak számító vagy jelentős szerepet játszó zenészek egyszer csak összeálltak és The Halo Effect néven egy afféle minden metalrajongó álma típusú projekt keretein belül ki is adtak egy igencsak szép emlékeket ébresztő albumot "Days Of The Lost" címmel augusztus 12-én a Nuclear Blast kiadó gondozásában.

2018-ban Catalin Doru, a Dark Bombastic Evening fesztivál ötletgazdája és főszervezője azt a benyomást hagyta a közönségben, hogy jó darabig elbúcsúzhatunk a fesztiváltól. Nem sokáig bírta: 2020-ban nem kis meglepetésre hírül adta, hogy azon a nyáron következik a tizedik etap. Az ígéretet aztán keresztülhúzta a koronavírus-járvány, és végül két év elteltével jelentette be a szervezőség, hogy 2022 nyarán megvalósul a DBE első jubileuma.

Öt évet kellett várni Michael Amott bandájának, a svéd dallamos death metal gépezet, az Arch Enemy új stúdióalbumára, mely végül "Deceivers" címmel a Century Media kiadó gondozásában jelent meg augusztus 12-én. Sosem telt még el ennyi idő a csapat lemezei között és természetesen ezt is, mint oly' sok mindent, a koronavírus-járvány magyarázza.

A kilencvenes években nem csak a határon túl jelentek meg sorra a korszakalkotó remekművek, hazánkban is maximális kapacitással üzemeltek a fémöntödék, főleg ami az extrém vonalat illeti: Replika, Strong Deformity, Ektomorf, Cadaveres De Tortugas stb.  Hihetetlen egy évtized volt, az egyszer biztos.

Harminc év az harminc év: a svéd Amon Amarth tulajdonképpen a dallamos death metal AC/DC-je lett, hasonlóan sok száz, régóta a pályán levő, kialakult stílussal és hangzással bíró zenekarhoz. Sosem adnak ki rossz albumot a kezeik közül, de azért ma már senki sem rágja a körmét izgalmában egy-egy új anyaguk megjelenésekor. Valljuk be: a dinamika, a meglepetés ereje elég régen kerüli a skandinávokat, legalábbis lemezfronton.

A leginkább félrevezető stílusbesorolással és promóanyaggal a német Mantar kapcsán találkoztam, mégpedig a július 15-én a Metal Blade gondozásában "Pain Is Forever And This Is The End" címmel megjelent ötödik stúdióalbumuk révén. Sludge metalként jellemezte a kiadó a zenekart és valami súlyosan, doomosan őrlő acsarkodásra számítottam: nos, az acsarkodást megkaptam, csak éppen a germánok muzsikájának sokkal több köze van a hardcore punkhoz és a klasszikus, riffcentrikus metalhoz, mint bármi máshoz.

A metalzenére gyakran hivatkoznak rétegműfajként, de így is számtalan ága gyökeredzett az idők alatt, mely kisebb-nagyobb népszerűségnek örvendett. Ha úgy tekintjük, ennek a rétegműfajnak is van olyan alstílusa, mely sosem ért el fősodorbeli sikereket és csak a legelvetemültebb fanatikusok hallgatják, és az minden bizonnyal a grindcore.

A Vented névre hallgató amerikai produkció olyan zenészek által jött létre, mint Sean Zatorsky (Sinsaenum/Daath/Chimaira), Austin D’Amond (DevilDriver/Bleed The Sky/ex-Chimaira), Simon C. Bondar (White Tiger) és talán ami a legérdekesebb lehet a hazai hallgatóság számára, hogy az Omega Diatribe-ból ismert Hájer Gergő is szerves részét képezi a formációnak, mint dalszerző gitáros (a banda legutóbbi albumáról ITT írtunk kritikát, a velük készült videointerjúnk pedig ITT nézhető meg).

Márciusban jelentette be a svéd dallamos death metal csapat, az In Flames, hogy befejezték új albumuk felvételeit, most pedig meg is lehet ismerkedni a második dallal: a The Great Deceiver némileg a "Come Clarity" korong időszakára hajaz hangulatában. 

Az amerikai atmoszferikus, technikás modern death metal brigád, a Fallujah is új albummal jelentkezik szeptember 9-én a Nuclear Blast kiadó gondozásában "Empyrean" címmel, melyről a Soulbreaker máris meghallgatható a hajtás után (a csapat előző két korongjáról ITT és ITT írtunk kritikát).