A 13 év után újra aktív Kittie februárban jelentkezett új szerzeménnyel az Eyes Wide Open című dal képében, nem sokra rá pedig érkezett a We Are Shadows.
A 13 év után újra aktív Kittie februárban jelentkezett új szerzeménnyel az Eyes Wide Open című dal képében, nem sokra rá pedig érkezett a We Are Shadows.
Dolgozik új nagylemezén a holland Epica, ám az énekesnő Simone Simons úgy gondolta, ideje szólóban is kipróbálnia magát, ugyanis bejelentette: saját albummal jelentkezik, amely augusztus 23-án, a Nuclear Blast gondozásában kerül boltokba. A korongról pedig meg is érkezett az első kislemezes dal, amely az Aeterna címet viseli.
A holland zenekar és az amerikai Evanescence közös, Worlds Collide elnevezésű turnéja eredetileg 2020 őszén került volna lebonyolításra, ám az akkor kirobbant covid-19 járvány keresztülhúzta a zeneipar számításait is, így 2022 novembere és decembere között indult útnak a két csapat.
Egyre közelít a nyár, a fesztiválszezon. A jó idő beálltával megnyitják kapuikat az olyan szabadtéri koncerthelyszínek is, mint a Budapest Park. A Barba Negrában is nyitott csarnokban élvezhetjük a koncerteket, mint például a fesztiválszezonra hangoló Pünkösdi Rockfesztivált. A május nem kecsegtet minket grandiózus sztárfellépőkkel, talán csak a Thirty Second To Mars-ot lehetne kiemelni, de jó koncertekben így sem lesz hiány.
Még 2022-ben árulta el a Nightwish alapítója, Tuomas Holopainen, miszerint körvonalazódik a csapat tizedik nagylemeze, 2023 nyarán pedig megkezdték a dalok felvételeit is. Azt is megtudhattuk, hogy a kiadvány a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful" által elkezdett, majd a 2020 tavaszán kiadott "Human :II: Nature" által folytatott trilógiát zárja majd le (e két album kritikája ITT és ITT olvasható), és mely lemezek igencsak megosztották a rajongókat.
Néhány napja adtunk hírt róla, hogy majdnem teljes a jubileumi Rockmaraton programja. Azóta négy nemzetközi zenekar bejelentésével teljesé vált a fesztivál line-upja. Beszámoltunk arról is, hogy elindult a fesztivál honlapja is, ahol már a teljes időrendi beosztás is megtalálható.
Idén tölti tizenötödik születésnapját a méltán híres Fekete Zaj Fesztivál, és a jeles alkalmat megünneplendő a megszokott négy helyett idén öt napig, augusztus 15. és 19. között élvezhetjük Mátra-Sástón a legkülönbözőbb darkos produkciókat.
Ha Tony Iomminak a hetvenes évek elején azt mondják, hogy pár évtizeddel később egy komplett stílusirányzat jön majd létre a lassabb, súlyosabb dalaik hatására, valószínűleg homlokon döfi az illetőt a nyakában lógó ezüstkereszttel. Pedig így történt.
Idén nyáron visszatér sokunk kedvence, a pandémia miatt szünetre kényszerült Rockmaraton Fesztivál. A harmincadik, jubileumi fesztivál 2024.07.11. - 07.14. között kerül megrendezésre a már megszokott helyszínen, a dunaújvárosi Szalki - szigeten. Jó hír hogy már elindult a fesztivál weboldala, mely rengeteg információval szolgál a rendezvénnyel és a jegyvásárlással kapcsolatban. Elérhető a majdnem teljes program, mely már nem csak a napi bontást tartalmazza, hanem a részletes időrendet is.
Bár alig fél év telt el a holland Within Temptation "Bleed Out" című albumának megjelenése óta (kritikánk ITT olvasható), a zenekar nem ül a babérjain.