Már megmondani nem tudnám, hogy milyen indíttatásból, de az elmúlt hetekben végigmentem a kaliforniai DevilDriver életművén, és a tavaly megjelent utolsó lemez, a "Dealing With Demons, Volume II" lekapcsolása után összegeztem magamban, hogy ugyan amit tíz lemezen keresztül hallottam, az úgy általában véve tök jó (Dez eredeti zenekaránál, a Coal Chambernél meg fényévekkel sokkal jobb, bocsi), de tipikusan az az életmű/koncepció, mely esetében nem vagyok benne biztos, hogy még tíz lemezt ki tudna termelni magából. Az utolsó három-négy album így is elég izzadságszagú lett, hiába van mindegyiken legalább két-három jobb dal.