Azt hiszem, nem lehet okunk a 2023-as évre koncertek terén és elnézve az idei év eddigi fellépőit, igen csak erős évnek ígérkezik a 2024-es év is. Azt már megszokhattuk, hogy a január kicsit szegényes koncertek terén, de talán nem is baj, hogy kicsit lassabban állunk vissza, mert így az év végi költekezések után lesz miért újratölteni a pénztárcákat. Egy-két nemzetközi zenekar azért januárban is ellátogat hozzánk, és mindemellett a hazai zenekarok is gondoskodnak arról, hogy ne maradjunk koncertek nélkül az év első hónapjában sem.