Tartozom egy vallomással: annak ellenére, hogy abszolút kedvencem a death metal műfaj, soha nem voltam elkötelezett rajongója a kanadai Cryptopsy-nak. Ez főleg annak tudható be, hogy az első tíz év, nagyjából konzisztens death metalja után az utóbbi albumok sokszor elég semmilyenre sikerültek, ráadásul amikor komoly kísérletezésbe fogtak, akkor valami extrémen testidegen dolog született (lásd, a 2008-as "The Unspoken King" és a tiszta vokálok afférja).

Mindig izgalmas új zenekarok megismerni. Még akkor is, ha az adott zenekar már harminc éve pályán van, igaz, itt-ott kihagyásokkal. Ilyen példa az amerikai Ringworm is, akik még a '90-es évek elején jöttek a világra és alapvetően thrash metalban utaznak. Egészen eddig semmit nem hallottam róluk, de némi utánajárás után kiderült, hogy elég terjedelmes életművük van, jelen anyaguk a kilencedik lemezük, de ezen túlmenően egy rakás megosztott album, pár demó, egy EP, élő felvétel is van, szóval igen, azért van mit felmutatniuk. Nézzük milyen lett az új kiadvány, a "Seeing Through Fire".

A 2010-ben Braziliából elstartolt, kizárólag hölgyekből álló thrash metal formáció, a Nervosa története meglehetősen viharosnak mondható: az alapító gitáros, Prika Amaral körül ugyanis oly mértékben cserélődnek a hangszeresek, hogy szerintem már ő maga sem tudná felsorolni, hogy hányan is játszottak pontosan a tizenhárom éve működő csapatában.

Nyolc kislemezes dal után szeptemberben jelentette be a holland Within Temptation, miszerint október 20-ával megjelenik nyolcadik sorlemezük, a "Bleed Out", mely a 2019-es "Resist" nyomdokain menetel majd. A szóban forgó korong teljes egészében a modern metal vonalán mozgott, így az 1996 óta aktív, kezdetben gótikus-szimfonikus metalt játszó zenekar teljes stílusváltáson esett át.

Eljött végre ez a nap is, "Goliath"-cikk a Rozsdagyáron! Kicsit ugyan megkéstünk, de ne tudjátok meg, mennyi mosogatnivaló volt, ráadásul a kéményseprők sem igazán akartak megérkezni. Viccet félretéve, tényleg kicsit megcsúszott a dolog, főleg annak tükrében, hogy a nyár egyik fontosabb megjelenéséről volna szó. Most viszont itt vagyunk, és mi is megnézzük, hogy milyen lett az új Kataklysm.

Nem szeretem a deathcore-t. Ez van. Egy végletekig behatárolt, és túlzottan panelekből építkező stílusnak tartom, melyben minden zenekar majdnem teljesen tökugyanaz. Ez most lehet, hogy sokaknak bicskát nyitott a zsebében, és bosszúszomjas tüzet gyújtott a lelkében, de ízlések és pofonok. 

A Tommy Victor énekes-gitáros vezette, 1986-ban megalakult amerikai metalbanda, a Prong rendkívül érdekes pályát futott be: hardcore / crossover thrash / indusztriális és groove metal, nehéz lenne ezen stílusmegjelölések közül választani, ha jellemezni szeretnénk a New York-i bandát, mert mindez egyszerre van jelen a zenéjükben, de mégis ezer közül azonnal felismerhető a csapat.

Kevés zenekart tartok esélyesnek és érdekesnek ahhoz, hogy átvegyék a fáklyát a régi metalbandáktól és ők legyenek a mai, modern, kortárs metalzene zászlóshajói. A svéd Orbit Culture egyike, ha épp nem a legnagyobb üdvöskéje ezeknek a csapatoknak és az új, "Descent" címre keresztelt lemezük remekül bemutatja, hogy épp hol áll most a színtéren a brigád.

Míg első két-három albumán az amerikai Baroness afféle progresszív sludge metalt játszott, az azt követő, tagcserékkel és turnébalesettel megspékelt korszakuk már sokkal inkább jellemezhető egyfajta art-rock fázisként, különösen a 2015-ös "Purple" és a 2019-es "Gold & Grey" anyagaik (kritikáink ITT és ITT olvashatók). Bevallom, egyre távolabb kezdtem érezni magam ettől az irányvonaltól, ráadásul ez utóbbi két korong hangzásától konkrétan a frászt kaptam. 

Itt van az ősz, itt van újra.... és hát vele együtt a szeszélyes időjárás. Ennek következtében szabadtéri rendezvények is már csak elvétve lesznek. Ahogy lenni szokott, ilyenkor felpezsdül a klubélet. A szervezők ilyenkor igyekeznek a várható nézőszámhoz igazítani a helyszíneket, de mivel a klubok befogadóképessége behatárolt, érdemesebb mihamarabb jegyet váltani a kiszemelt bulira, mert már így is több esemény teltházas.