Az Everflash Nyisd ki a szemed! című szerzeménye bejutott A DAL 2024 negyvenes mezőnyébe. A mesterséges intelligencia segítségével készült klip pedig máris megtekinthető a hajtás után.
Az Everflash Nyisd ki a szemed! című szerzeménye bejutott A DAL 2024 negyvenes mezőnyébe. A mesterséges intelligencia segítségével készült klip pedig máris megtekinthető a hajtás után.
A finn Byron stílusbesorolása egészen érdekes: okkult heavy doom metalként jellemzi őket a kiadójuk, ám ez teljes félreértés, ráadásul még a lemezborító is félrevezető. A csapat klasszikus '80-as évekbeli heavy metalt nyomat, mégpedig annak is a dallamos, pörgős, kifejezetten dinamikus és jó értelemben pozitív, slágeres vonalát. Na ne gondoljunk rögtön valamiféle hajmetal rettenetre, inkább az Iron Maiden-Dio irányra.
19 év után újra magyar nyelvű dallal és új felállással jelentkezik a Billog. A Mindörökre című tétel máris meghallgatható a hajtás után.
Max Norman brit producer, aki többek között olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Megadeth, Ozzy Osbourne, a Savatage, a Death Angel, az Armored Saint, az Annihilator, a Lizzy Borden, a Bad Company és a Fates Warning, a Talk Louder nevű podcast-műsorban azt nyilatkozta, hogy semmi értelme sincs már világszínvonalú lemezek készítésével bajlódni a stúdiókban, mert senkit sem érdekel már, hogy mennyire jók az albumok vagy mennyire szólnak jól.
Még egy hónapja sincs, hogy az osztrák gigafesztivál bemutatta a Red Bull Stage fellépőit, máris bővült a program. Ezútal a két főszínpadra érkeztek újabb nevek. A 2024-es fesztivál főzenekarai a Green Day, az Avenged Sevenold, a Parkway Drive, Alice Cooper, a Sum 41, a Bring Me The Horizon és a Machine Head lesznek. De olyan nem kisebb nevek is fel fognak tűnni, mint a Biohazard, Corey Taylor, Billy Talent, Jane's Addiction, Steel Panther, Thy Art Is Murder vagy éppen a Dropkick Murphys.
A több, mint húszéves egri hardcore csapat, a Tisztán a cél felé új kétszámos anyagot tett közzé. 2024 elején került felvételre a kislemez, mely a jelenlegi felállás (Demjén Ádám - dob, Dékány Szilveszter - gitár, Hajdú Zoltán - ének, Salamon András - basszusgitár) első kiadványa (a banda 2015-ös nagylemezéről ITT, míg az egri hardcore válogatásalbumról ITT írtunk).
2024-ben ünnepli tizenötödik születésnapját az ország legegyedibb fesztiválja. A szervezők nem aprózzák el az ünneplést, ugyanis a megszokott négy helyett öt napig fogunk zajongani idén Mátra-Sástón, egészen pontosan agusztus 15. és 19. között. Bőven lesz időnk felkészülni a kibővített bulira, ugyanis a Fekete Zaj már most elkezdte megszellőztetni a várható fellépőket.
Sötétségről szónokolni egy rockmagazin hasábjain eléggé szokványos dolog. Esetünkben azonban ez hatványozódik: mivel a Rozsdagyár főként az extrém vonalat erősíti, a lefülelt anyagok zöméből úgy ömlik ránk a fekete szín, hogy alig látunk ki belőle. Persze élvezzük: a lelkivilágunk itt-ott felfeslett szöveteit szépen befoltozzák e megborult zeneművek.
Az egykori In Flames-tagokból megalakult svéd dallamos death metal csapat, a The Halo Effect 2022-ben jelentette meg debütalbumát "Days Of The Lost" címmel a Nuclear Blast kiadó gondozásában (kritikánk ITT olvasható). Most egy vadonatúj dalt és a hozzá készült klipet tettek közzé Become Surrender címmel, mely a hajtás után máris megtekinthető.
A brit heavy metal legenda, a Judas Priest 2024. március 8-án jelenteti meg új stúdióalbumát "Invincible Shield" címmel, melyről az új kislemeznóta, a Crown Of Horns klipje máris megtekinthető a hajtás után (a csapat előző korongjáról ITT írtunk kritikát). A csapat az új lemezt is bemutatja az idei Rockmaraton Fesztiválon.