Próbáltam, de nem sikerült a szcéna idei legmegosztóbb bandája mellett elmennem szó nélkül. A brit Sleep Token teljesen váratlanul robbant be a metal színterére „Take Me Back To Eden” című bő egyórás lemezével. A reakciók a legkülönbözőbbek voltak: kritikusok izzó gyűlölettel vagy fejvesztett rajongással fogadták, a banda percek alatt rakja teltházasra a bulihelyeket, miközben a hallgatóság vagy teljes odaadással csügg a dalaikon vagy savanykás poénokat sütöget el a kárukra – mi okozhatja ezt a polarizált fogadtatást? És milyen valójában a „Take Me Back To Eden”?

A pszichedelikus acid rockban utazó olasz formáció, a Giöbia a legújabb nagylemezével jutott el hozzám első ízben. Nem friss csapatról van szó, ám az általuk képviselt zenei vonal már eleve gátat szab egy kiadósabb reflektorfénynek, szóval nem lepődtem meg túlságosan azon, hogy most hallom először a Giöbia nevet.

A legutolsó, 2021-ben megjelent "Vadak" album óta (kritikánk ITT olvasható, a 2020-ban a zenekarvezetővel készített videointerjúnk pedig ITT nézhető meg) sok minden történt a Thy Catafalque körül. A 2011 óta Kátai Tamás stúdiós szólóprojektjeként működő formáció a 2021-es Fekete Zaj Fesztiválon a hazai underground metalszcéna soraiból verbuvált vendégzenészekkel kiegészítve megtartotta első koncertjét, mely később élő felvételként is megjelent. 

Szerintem eddig jelen cikkünk alanya okozta számomra a legtöbb fejtörést, mióta lemezkritikák írásával foglalkozom. Egy darabig abban sem voltam biztos, hogy írjak-e erről a korongról. De kezdjük az elején. 

Ha van olyan formáció, amely úgyszólván megkerülhetetlenné vált a szimfonikus metal berkein belül a Nightwish, az Epica, a Therion vagy a korai Within Temptation mellett, az minden bizonnyal a Sirenia. A zenekart az a Morten Veland alapította, akinek nevéhez a Tristania 1996-os létrejötte is köthető, majd együttesét 2001-ben elhagyva született meg ez a csapat.

A Bongzilla az egyik legkiszámíthatóbb és egyben legmegbízhatóbb csapat a komplett stoner/doom színtéren. Az 1995-ben hangszert (és füvet) ragadó formáció sarokkövei a Black Sabbath és a kannabisz. Ez a két dolog foglalja keretbe a banda munkásságát. A hangzatos elemek persze önmagukban még nem jelentenek sokat.

A spanyol doom/post-metalos Ikarie két évvel a "Cuerpos En Sombra" debütáló album után most visszatért a trilógia középső darabjával, az "Arde"-val. Az első korong a fájdalomról szólt, az "Arde" az átalakuló dühről.

"Conqueress Forever Strong And Proud" címmel október 27-én jelenteti meg új stúdióalbumát Doro Pesch. 

A Mötley Crüe / Def Leppard koncert másnapján (és harmadnapján) ugyancsak egy olyan zenekar látogatott el hozzánk, mely szintén a '90-es években, pontosabban '98-ban járt nálunk utoljára. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy akkor a Black Sabbath előtt, még ha csak néhány dal erejéig is, de láthattam élőben a klasszikus felállásban a Panterát.

2017 januárjában láthattuk legutóbb önálló koncerten a Black-Out teljes legénységét, amikor a kultikus zenekar teltházas koncerten ünnepelt a Barba Negra színpadán. Tavaly, a Lénárd László emlékére tartott megemlékezés fénypontja volt, amikor az eredeti felállású Black-Out két dal erejéig színpadra lépett. A Fekete-Kék és a Spirál megindító fogadtatása után a fellépést megkoronázva Kowalsky bejelentette: 2023-ban biztosan találkozunk.