A svájci The Hillbilly Moon Explosion 1996 óta nyomatja a füstös rockabilly muzsikát (várd ki a végét!) és az elmúlt évek alatt nem kevesebb, mint kilenc albumot készített. Ehhez képest alig-alig tud róluk valaki széles e világon, pedig jelen sorok írója rá a bizonyosság, hogy az általuk játszott zene még a műfajtól távolabb eső, ám nyitott füllel rendelkező hallgatók számára is mond valamit.

Egy doom bandánál gyorsabb, egy klasszikus metal zenekarnál lassabb, mi az? A chilei Capilla Ardiente (magyarul: Ravatalozó) legújabb lemeze. Nemes egyszerűséggel megcélozták maguknak a kényelmes középtempót, s mint ódon szellemvasút kocsijában a gyerekek, kellemesen borzongató utazásokat tesznek a múltban, a köréjük magasodó árnyak és a nyakszirtjükre lehelő láthatatlan, kámzsás alakok között.

Tulajdonképpen mi is egy jó hardcore-lemez elkészítésének tökéletes receptje? Először is kell egy énekes, aki nem tud énekelni (nem rossz értelemben persze: köztudott ugyanis, hogy ebben a műfajban nem éppen Pavarottikra vadásznak a zenekarok, ha vokalistára van szükségük), kell egy gitáros, aki nem tud gitározni (ezt se vegyük szó szerint, ám a John Petrucci-féle agyas gitártémák sem illenek ide), valamint egy betonbiztos alap, mely egy megbízható basszerost és egy jó dobost foglal magában, akiknek szintén nem kell zeneakadémiai végzettség. Aztán nem árt, ha ezek az arcok lázadnak, dühösek, és ha kell, akkor vidámak is tudnak lenni.

Népszerű madár a rockzenében a varjú, kapásból öt banda is eszembe jut róla, a Stone The Crows, a Black Crows, a skót The Mother Of Crows, a lett Crow Mother, és a New Orleans-i Crowbar... Most pedig már ismerem a spanyol Mothercrow kvartettjét is Barcelonából. Ismerjétek meg őket ti is, ha vevők vagytok a régi idők rockzenéjének mai tolmácsolására, nagyjából a Deep Purple/Jethro Tull/Cream stílusában.

Pénteken minden előjel nélkül egy héttel a megjelenés előtt közzé tette első nagylemezét az idén öt éves budapesti psy/stoner/hard rock trió, az Acid Victoria. November 15-én az EDGE Records gondozásában jelenik meg a bemutatkozó anyag, azonban a lemezbemutató előtt már akár most lefülelhetjük a teljes albumot, amit elejétől a végéig el is játszanak november 15-én a Dürer Kert színpadán (facebook esemény).

A német rockegyüttes mottója legalább olyan egyszerű, mint október huszonötödikén megjelent albumuk címe: a Double Crush Syndrome meg fogja menteni a rock and rollt! Hogy ezt pontosan hogyan kell elképzelnünk? Nos, ne aggódjunk, ezt is megmagyarázzák.

Az Enigmatic Infinity progresszív metal banda tulajdonképpen egyetlen személyt foglal magában, egy bizonyos Tombor Nándor nevű úriembert. Vele beszélgettünk. Íme:

Minden idők egyik legegyedibb és legkirályabb heavy metal előadója, a saját maga után elnevezett bandájával hosszú idő után újra aktivizálódó dán King Diamond új dallal jelentkezett. A Masquerade Of Madness a jövő év elejére várható "The Institute" című korong felvezetődala egyben tizenkét év után az első stúdiófelvétele a csapatnak a 2007-es "Give Me Your Soul ... Please" című lemezt követően.

Kis túlzással a francia Neige és projektje, a Winterhalter dobossal kiegészített Alcest egymaga indította el a post-black metal trendet a kétezres évek utolsó harmadában. Azóta ez a kortárs metalszíntér egyik legfelkapottabb és legagyondicsértebb vonala lett, számtalan utánzóval és kópiabandával. Mára talán már túl is vagyunk ennek csúcspontján és a hullám kifulladni látszik. 

Ha most azonnal élőhelyet kellene választanom, egészen biztosan Dublinba költöznék. Úgy tűnik, Európában itt a legerősebb a tradíciók tisztelete: számos folkzenekar, zenés pub és fesztivál biztosítja a rég hallott, feledésbe merülő dallamok továbbélését.