A Georgia állambeli Black Tusk, bár sludge metalt játszik, mégsem említhető egy lapon mondjuk a Crowbarral. A 2005-ben elstartolt formáció zenéje ugyanis kő-hardcore punk alapokra építkezik, mindez pedig olyan mocskos döggel szólal meg, mint egy stoner metal csapat. Doomos elemekre azonban csak nyomokban leltem, pedig az a sludge egyik fő összetevője.

A 13 év után újra aktív Kittie februárban jelentkezett új szerzeménnyel az Eyes Wide Open című dal képében, nem sokra rá pedig érkezett a We Are Shadows.

Dolgozik új nagylemezén a holland Epica, ám az énekesnő Simone Simons úgy gondolta, ideje szólóban is kipróbálnia magát, ugyanis bejelentette: saját albummal jelentkezik, amely augusztus 23-án, a Nuclear Blast gondozásában kerül boltokba. A korongról pedig meg is érkezett az első kislemezes dal, amely az Aeterna címet viseli. 

Szívesen mondanám, hogy valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az angol My Dying Bride-ot, de sajnos ők manapság nem örvendenek akkora közismertségnek, mint a szintén angol Paradise Lost vagy a napjainkra sajnálatos módon a covid martalékaként végző Anathema. Tulajdonképpen itt is egy gótikus/death-doom gárdáról beszélünk.

Bár abszolút képben vagyok a floridai Deicide megkerülhetetlen és korszakalkotó státuszával (úgy a death metalon belül, mint úgy általában a metal nagy egészét nézve), azt azért nem mondanám, hogy kettőnk kapcsolata zökkenőmentesen indult. Ennek már messze túl sok éve, de ami első körben nagyon taszított, az Glen Benton személye.

A francia Benightedről utoljára a négy évvel ezelőtti "Obscene Repressed" albumnál írtam (ezt ITT el is tudod olvasni) , és ott nagyjából megosztottam a publikummal, hogy valójában hányadán állok ezzel a csapattal. Ebből kifolyólag kimondottan örömmel töltött el, amikor jöttek az első hírek az új lemezről. Nagy megfejtést semmiképpen sem vártam, csak azt, hogy szokásukhoz híven tépjék ki a koponyámat és nyomják le a torkomon és én ezt még élvezzem is. Elöljáróban annyit, hogy ezt igazából meg is kaptam, meg nem is. 

A holland zenekar és az amerikai Evanescence közös, Worlds Collide elnevezésű turnéja eredetileg 2020 őszén került volna lebonyolításra, ám az akkor kirobbant covid-19 járvány keresztülhúzta a zeneipar számításait is, így 2022 novembere és decembere között indult útnak a két csapat.

Egyre közelít a nyár, a fesztiválszezon. A jó idő beálltával megnyitják kapuikat az olyan szabadtéri koncerthelyszínek is, mint a Budapest Park. A Barba Negrában is nyitott csarnokban élvezhetjük a koncerteket, mint például a fesztiválszezonra hangoló Pünkösdi Rockfesztivált. A május nem kecsegtet minket grandiózus sztárfellépőkkel, talán csak a Thirty Second To Mars-ot lehetne kiemelni, de jó koncertekben így sem lesz hiány.

2019 novemberének legvégén lezárult minden idők egyik legjelentősebb metalbandája, a Slayer zenei pályafutása: az akkor adott utolsó koncert jól jelezte azt, hogy a 2013 óta valamiféle kvázi-hibernációban működő csapat pontosan tudta, mikor kell abbahagyni. Nagyon kevés zenekar képes erre: kapásból tudnánk sorolni azokat a mára már csak önmaguk kínos paródiájává vált együtteseket, melynek tagjai zombiként togyognak a színpadon és melyek produkciója a legjobb szándékkal is csak kellemetlennek minősíthető.

Még 2022-ben árulta el a Nightwish alapítója, Tuomas Holopainen, miszerint körvonalazódik a csapat tizedik nagylemeze, 2023 nyarán pedig megkezdték a dalok felvételeit is. Azt is megtudhattuk, hogy a kiadvány a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful" által elkezdett, majd a 2020 tavaszán kiadott "Human :II: Nature" által folytatott trilógiát zárja majd le (e két album kritikája ITT és ITT olvasható), és mely lemezek igencsak megosztották a rajongókat.