Szerintem igen kevesen fogadtak volna rá előzetesen, de 2016 egy manapság eléggé lenézett stílus, a thrash totális győzelmét hozta lemezfronton. Amellett, hogy a Big Four majd' mindegyik bandája kifejezetten bikaerős albumokat tett le az asztalra, számos egyéb hasonszőrű brigád is elsőrangú produkcióval állt elő. Másrészt az úgynevezett progresszív metal is nagyot alkotott, bár bizonyosan lesznek olyan ortodox ízlésű rajongók, akik felvonják majd a szemöldöküket az ebbe a kategóriába általunk sorolt zenekarok láttán. A (post)-black metalnak sem kell szégyenkeznie, ahogyan a death metalnak sem. Feltűnő azonban a hard rock és a hagyományos heavy/power együttesek hiánya a listáról: úgy tűnik, hogy ezeken a frontokon teljes összeomlás következett be és a metal valóban az extremitás felé halad, mégpedig gőzerővel. Az alábbi lista (hasonlóan a 2015-ös összeállításhoz, lásd ITT) ismét azon albumokból került összeállításra, melyekről a Rozsdagyár Rockmagazin recenziót közölt.

30. hely: Equilibrium - Armageddon

A német epikus folk/pagan metal csapat ötödik soralbuma talán pályafutásuk legerősebbjére, de egyben legkommerszebbjére is sikeredett. Az Equilibrium mellett szól, hogy egy pillanatra sem veszik magukat komolyan, ez az általuk készített Born To Be Epic című klipjükből is kiderül. Mi most mégis inkább a Prey című dalukkal hivatkoznánk az "Armageddon" albumukra. A lemezkritika ITT olvasható.

29. hely: Morrow - Covenant Of Teeth

A brit dallamos post-hardcore egyik legkülönösebb és legígéretesebb csapata, a Morrow egy egészen egyéni ízű és hangulatú albummal rukkolt elő. Ebben nem kis szerepe volt a folyamatosan daráló D-beatnek és meglepő módon a cselló jelenlétének, mely elsőre furcsának tűnhet, de ha beleássuk magunkat a dalokba, azonnal rabul ejt bennünket a szokatlan atmoszféra, a crust punk/hardcore vonal tökéletes egybeolvadása a progresszív metallal. A lemezkritika ITT olvasható. 

28. hely: Heavenwood - The Tarot Of The Bohemians, Part I.

A portugál gothic metal csapat  a kilencvenes években a helyi színtér egyik alapítója lett a Moonspell mellett, de a Heavenwood részére nem adatott meg az a pálya, mint honfitársainak. Úgy látszik, listánk nem lehet teljes portugál rockkiadvány nélkül: idén a Heavenwood egészen fantasztikusra sikeredett albuma szerepel itt. Tulajdonképpen hibátlan, komplex, rendkívül tartalmas korong, mely azonban nélkülözi a Moonspell helyenkénti slágeres megközelítését, súlyosabb annál, amit mi cseppet sem bánunk. A lemezkritika ITT olvasható.

27. hely: Sylvaine - Wistful

A post-(black) metal 2016-ban is jó évet zárt, ámbár, mint minden trendnél egy idő után, a túltermelés és a kifulladás jelei mutatkoznak. A norvég Sylvaine zenéjében egyként érhető tetten a Burzum és a modernebb vonal (Alcest) hatása, de mégis tud újat mutatni. Gyönyörű dallamaival, gyakran akusztikus megoldásaival az egész korong olyan, mintha egy varázserdőbe vezető úton mennénk végig, belefeledkezve örökre a párás, ködbevesző tájba. A lemezkritika ITT olvasható.

26. hely: Omnium Gatherum - Grey Heavens

A finn dallamos metal csapat, az Omnium Gatherum mára csak a hörgős énekben maradt közel a death metal stílushoz: zenéjében talán a progresszív power metal címkét érdemelhetnék ki leginkább. A billentyűsök kiemelt használata, a rengeteg dallam, a virtuóz instrumentális játék mind hozzájárul ahhoz, hogy hosszú-hosszú időre a hallgatnivalók között maradjon az anyag, mert tényleg nem lehet könnyen ráunni. A lemezkritika ITT olvasható.

25. hely: Wormfood - L'Envers

Az anyanyelvén éneklő francia avantgárd metal csapat, a Wormdfood friss albuma pontosan attól válik igazán különleges, gyakran színpadias hangulatúvá, hogy kifejezetten a frankofón kultúrkörrel, irodalommal és történelemmel foglalkozik. A bizarr, nem egyszer félelmetes atmoszféra mögött nem kevésbé szokatlan történetek, szinte horror-sztorik húzódnak meg, Emmanual Lévi énekhangjára pedig még a holtak is kikelnek sírjukból. A lemezkritika ITT olvasható.

24. hely: Khonsu - The Xun Protectorate

A norvég black metal színtér ezer darabra robbant és a repeszekből alstílusok tucatjai születtek. A Khonsu maga is keveri ezeket, zenéjükben éppúgy ott van az indusztriális metal, mint a progresszív black és az eredmény egy egészen lenyűgöző, váratlan mestermű lett. Egyedül a túl steril hangzás miatt nem került elébb a listánkon, de ez a dalszerzői képességeikből semmit sem von le. A lemezkritika ITT olvasható.

23. hely: Astronoid - Air

Az amerikai Astronoid zenéjét lehetetlen körbeírni: metal ez, érzi az ember, ha hallgatja, de olyasféle, mellyel korábban aligha találkozhattunk még. Lebegős, többszólamú vokálok, álmodozós dallamvezetés és betontömörségű gitár- és dobhangzás. Az egész mégis érthetetlen módon összeáll valami egészen zseniálissá és beszippantja a hallgatót. Ortodox metalrajongóknak lehet, hogy elsőre megfekszi a gyomrát, de tényleg érdemes próbálkozni vele, mert meghálálja. A lemezkritika ITT olvasható.

22. hely: Moonsorrow - Junalten Aika

A finn pagan metalosok 2016-os albuma az egész színtér legerősebb anyaga lett, melyet megközelíteni nem is nagyon tudtak a pályatársak. A dalokban tökéletesen érezni azt az ellenállást (mind zeneileg, mind pedig ideológiailag), mellyel a Moonsorrow viseltetik minden iránt, ami a poszt-modern világunk sajátja. Teszik mindezt olyan fölényes dalszerzői képességekkel, mely állva hagyja az egész szcénát. A lemezkritika ITT olvasható.

 21. hely: Winterhorde - Maestro

Az izraeli progresszív metal az egyik legvirulensebb mind közül, de a Winterhorde "Maestro" című korongja olyan gyomrost vitt be a stílus extrémebb felére, hogy abból igen nehéz felállnunk. A Winterhorde új anyaga pontosan az a zene, mely már elsőre megragad és minden egyes újrahallgatással még több részlet, dallam és ötlet tárul fel. Mintha egy varázslatos tükörteremben járnánk: bármerre fordulunk, mindig új perspektívában fedezzük fel a dolgokat és sosem láthatjuk kétszer ugyanúgy sem magunkat, sem környezetünket. A lemezkritika ITT olvasható.

 20. hely: Katatonia - The Fall Of Hearts

A veterán svéd melankolikus metal csapat, a Katatonia 2016-os albumán progresszívebb dalszerkezetek felé evezett és milyen jól is tette! Az utóbbi anyagaikkal ellentétben frissebb, dinamikusabb és sokkal összetettebb tételekkel álltak most elő. Természetesen a védjegyüknek számító dallamok és Jonas Renkse hangja maradt, de mintha a súlyosság szempontjából kicsit visszakanyarodtak volna a kezdetekhez, melyet mi csak pártolni tudunk. A lemezkritika ITT olvasható.

19. hely: Exumer - The Raging Tides

A német thrash veteránok, az Exumer új korongja egész egyszerűen leszakítja az ember fejét a kegyetlen, hardcore-ban fogant riffekkel és a kíméletlen, fogós darálásokkal. Hibátlan munka, mégis úgy érzi az ember, mintha egy délután alatt, néhány sör elfogyasztása közben, szinte csuklóból rázták volna ki ezt az albumot a germánok. Nyak- és hátfájás garantált: ennél korrektebb energiabomba nem is kell az évkezdéshez. A lemezkritika ITT olvasható.

   18. hely: Abbath - Abbath

Jó az öreg a háznál. A norvég black metal színtér egyik alapcsapatából, az Immortalból dicstelen körülmények között távozott énekes/gitáros, Abbath saját nevén indította el friss bandáját és máris egy olyan érett black metal albummal indította el karrierjének új fejezetét, amelyhez hallhatóan több évtizedes (élet)tapasztalat kell. Demonaz és Horgh pedig talán 2017-ben felveszik végre a sokat és régóta ígért új Immortal korongot, de nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy Abbath viszi tovább a fáklyát, a zászlót vagy mifenét. A lemezkritika ITT olvasható.

 17. hely: Fates Warning - Theories Of Flight

Listánk szinte egyetlen hagyományos értelemben vett progresszív metal bandája, a Fates Warning egyszerűen nem tud gyenge teljesítménnyel előállni és nincs ez másként a 2016-as "Theories Of Flight" albumukkal sem. Év elején a stílus zászlóvivője (Dream Theater) egy olyan rettenetesen rossz lemezzel állt elő, ami szerintem nem csak minket, hanem az egész rajongóbázist alaposan elgondolkodtatta. Honfitársaik azonban lemosták a gyalázatot és egy rendkívül erős, a végtelenségig érett és színvonalas alkotással jelentkeztek. A lemezkritika ITT olvasható.

 16. hely: Borknagar - Winter Thrice

A norvég csapat, a Borknagar szintén azok közé a versenyzők közé tartozik, akik nem tudnak hibázni. A "Winter Thrice" korongon olyan progresszív metal muzsika található, mely régen kinőtte már a black metal kereteit. A "Winter Thrice" tényleg az az album, melyet egyben, megszakítás nélkül és nem háttérzeneként érdemes hallgatni. Rengeteg olyan hangszerelési és dalszerzői finomság van benne, ami miatt gyakorlatilag megunhatatlanná válik: kifejezetten dinamikus album, és bár a leghangsúlyosabb elem a hetvenes évek progresszív rockjának lenyomata, szó sincs itt köldöknéző, elborult és öncélú virtuozitásnak vagy elszállásnak. A lemezkritika ITT olvasható.

15. hely: In Mourning - Afterglow

A svéd In Mourning érdekes szerzet: alapvetően a dallamos death metal felől érkezve egyre inkább keverik bele zenéjükbe a kétezres évek Opeth-féle progresszív death metalját és a mostanában oly divatos post-metal elemeket. Mindez egy igen depresszív, mindazonáltal modern és egyből befogadható muzsikát eredményez, melyben talán csak a stíluskavalkád okozhat némi apróbb hiányosságokat. Ennek ellenére ez egy bitang erős korong, egyértelműen itt a helye. A lemezkritika ITT olvasható.

14. hely: Alcest - Kodama

A post-black metal francia stílusalapító csapata, az Alcest az utóbbi két korongját követően kicsit visszakanyarodott a szigorúbb alaphanghoz, de ettől függetlenül természetesen a rájuk oly jellemző álmodozós, gyönyörű dallamokkal teli, szellősebben hangszerelt szerzemények megmaradtak. Temérdek hasonló lemez jelent meg 2016-ban is, de a franciák anyaga mégsem tűnt el a dömpingszerű süllyesztőben, köszönhetően a duó dalszerzői képességeinek. A lemezkritika ITT olvasható.

 13. hely: Testament - Brotherhood Of The Snake

Chuck Billy és csapata, a Testament - bár hivatalosan nem tartozik a Big Four soraiba - egy olyan vérbeli thrash albumot tett le elénk az asztalra, mely köröket ver az újgenerációs neo-thrash bandák anyagaira. Olyan lendülettel, kíméletlen precizitással és agresszióval vezetik elő ezeket az egyébként néha kifejezetten dallamos dalgránátokat, hogy szó szerint leszegjük a fejünket, mielőtt a repeszdarabok telibe kapnának bennünket. A szenzációs zenészekkel teli együttes nem kímél minket: a "The Gathering" című klasszikus albumuk óta a legjobb produkciójukkal álltak elő. A lemezkritika ITT olvasható.

 12. hely: Witherscape - The Northern Sanctuary

A svéd Dan Swanö stúdiómágus és zenész projektjének második soralbumában egyformán teret kap a progresszív death metal, a hetvenes évek progresszív rockja és a nyolcvanas évek hard rock/AOR zenéje. Elképesztően dallamos nóták sorakoznak itt szépen egymás után, melyet szenzációs gitár- és szólómunka kísér. Ha az új Opeth korong kapcsán már feladtad a reményt, hogy a progresszív death metal még bármi újat tud nyújtani, akkor a Witherscape a Te zenéd. A lemezkritika ITT olvasható.

11. hely: Metallica - Hardwired... To Self-Destruct

Ezt ki hitte volna? Ki számított még erre? Mi biztosan nem. Majd' húsz évnyi alibizés után a világ legnagyobb és legsikeresebb rockbandája, a Metallica - minden ellentétes várakozásra rácáfolva - leszállította nekünk húsz év óta legjobb albumát, mégpedig egy dupla lemezes monstrumot, mely egyenlő mértékben merít a "Load", a Fekete album és a nyolcvanas évek thrash örökségéből. Nem hibátlan anyag ez, de úgy hallgattatja magát, hogy nem igazán lehet szabadulni tőle. 2016 egyik meghatározó produkciója a "Hardwired... To Self-Destruct", ez kétségtelen. A lemezkritika ITT olvasható. 

10. hely: BAT - Wings Of Chains

Régi, harcedzett underground arcokból álló banda az amerikai BAT, akik azt a fajta mocskos, zabolátlan metalt játsszák, mely a nyolcvanas évek első felében még nem bomlott alstílusok százaira. Van itt minden: hardcore, thrash, D-beat, speed metal, Motörhead-féle darálás, de olyan feszesen, dinamizmussal, energiával előadva, hogy a reggeli kávénk helyett is bőven megfelel. Zseniális! A lemezkritika ITT olvasható.

9. hely: Miasmal - Tides Of Omniscience

Aki a jelenlegi túltermelésben azt hitte, hogy a death metal már csak a múltjából él és semmi eredetit nem tud felmutatni, annak mindenképpen javaslom, hogy ismerkedjen meg minél hamarabb a Miasmal friss anyagával. Páratlan zeneiség, helyenként a hardcore gyökereket idéző, lehengerlő brutalitás és lendület: befejezem a lassan kényelmetlenné váló ömlengést, tessék próbát tenni a svédekkel, szerintem a csalódás kizárható. A lemezkritika ITT olvasható.

8. hely: Sektemtum - Panacea

Sokadik francia csapat, újabb kiugró színvonalú produkció. A Sektemtum a black metalból kiindulva alkot valami teljesen egyedit, melyben egyként benne van a hardcore, a francia sanzonkultúra meg az alternatív metal is. Teljesen bekategorizálhatatlan muzsika, de éppen ettől válik különlegessé és zavarba ejtővé. Aki a szélsőséges, befogadhatatlan túlzásoktól mentes, jóféle dallamokat tartalmazó, de kifejezetten művészi megközelítésű, egyediségében is meghökkentő metalra vágyik, annak teljesen felesleges tovább keresnie. A lemezkritika ITT olvasható.

 7. hely: Anciients - Voice Of The Void

Az amerikai Anciients zenéje számomra egyértelműen progresszív metal, bár a sludge/stoner vonulat is bőven otthagyta a nyomát a dalaikban. Az album erőssége az összetett, komplex szerzeményeket gyakran teljesen más atmoszférába és megvilágításba helyező rengeteg gitárszóló. Furcsa ezt mondani egy ilyen stílusú produkcióról, de az egész listán talán ők képviselik szellemiségükben egyedül - bár nem szándékoltan - az olyannyira hiányzó hard rockot. A lemezkritika ITT olvasható.

6. hely: Oceans Of Slumber - Winter

Az amerikai, progresszív metalban utazó Oceans Of Slumber "Winter" című albuma az év egyik legváratlanabb meglepetése volt: Cammie Gilbert személyében olyan énekesnő áll a mikrofon mögött, aki soulos hangjával egészen egyéni atmoszférát kever a szigorúbb, komplex zenei tartalomhoz. A hangszeres szekciót is csak dicsérni lehet: teljesítményük kiemelkedik a mezőnyből. De a legfontosabb az, ami a metal színtéren ritkán tapasztalható: az érzelmeket giccs- és klisémentesen képesek átadni a hallgatónak. A lemezkritika ITT olvasható. 

5. hely: Vektor - Terminal Redux

Az amerikai Vektor zenéjét szigorú értelemben véve thrash metalnak nevezhetjük, de ez körülbelül olyannyira lenne igaz, mintha Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését krimiként jellemeznénk. Amit ebből a szűk eszköztárral rendelkező stílusból ki lehetett hozni, azt a Vektor megvalósította: a legvegytisztábban progresszív, komplex és elképesztően zenei produkciót hoztak létre, mely stílusoktól függetlenül az egész színtér egyik csúcsalkotása. Sajnos az év végén a teljes gárda kilépett a zenekarvezető David DiSanto mellől, így a banda jövője finoman szólva is kétségessé vált. A lemezkritika ITT olvasható.

4. hely: Gojira - Magma

Már megint a franciák: a Gojira eddigi legbefogadhatóbb és legdallamosabb anyagával állt elő 2016-ban, de ez szerencsére korántsem ment a minőség rovására. A korong lezárása, illetve a játékidő rövidsége miatt került csak listánk negyedik helyére a "Magma", de tulajdonképpen a felső tízes helyezések sorrendje már csaknem véletlenszerű, hiszen egyformán erős produkciókról van szó. Modern, kortárs metal, melyet évek múlva is frissnek fogunk érezni. A lemezkritika ITT olvasható.

3. hely: Megadeth - Dystopia

A magyar rajongók kaptak egy gyomrost a tavalyi Rockmaratonon az utolsó utáni pillanatban lemondott koncert révén, illetve az előző Megadeth album kapcsán már mindenki leírta az amerikai thrash veteránokat, erre ismét olyat húzott Dave Mustaine csapata, hogy hanyatt eshettünk: az év thrash korongját sikerült megalkotniuk a "Dystopia" képében. Friss felállással készítették el zseniális albumukat, melyen tölteléknótákat hiába is keresnénk. A lemezkritika ITT olvasható.

 2. hely: Revocation - Great Is Our Sin

Az amerikai Revocation zenéjét leginkább talán progresszív, modern death metalként lehetne jellemezni, ha kellene, de szerencsénkre nem kell. Fölösleges végigelemezgetni a dalokat: mindegyik hibátlan gyöngyszem, melyeket nem vizsgálgatni kell, hanem gyönyörködni bennük. Ebben az albumban minden benne van, amit metalrajongóként szerethetünk: húzós, nyaktörő riffek, eszement szólók, jóféle dallamok, értelmes, elgondolkodtató szövegvilág. Extrém zene, de tele annyi finomsággal és előremutató megoldással, hogy elleszünk vele egy darabig. Kötelező! A lemezkritika ITT olvasható.

 1. hely: Barishi - Blood From The Lion's Mouth

Az amerikai Barishi zenekarhoz hasonló csapatok miatt érdemes még egyáltalán foglalkozni a rockzenével: habár a fősodorbeli sikertől éppen annyira távol vannak, mint Makó Jeruzsálemtől, ez tulajdonképpen mindegy is. A rock/metalzene amúgy is teljes mértékben egy szűk szubkultúrává vált 2016-ra, akkor meg legalább magunk között tudjunk örülni a jó és friss produkcióknak. A lemezkritika ITT olvasható.