Harmadik nap délutánjára zivatar formájában megérkezett a várva várt lehűlés. Ennek következtében némi csúszás és átrendeződés lett, de nagyobb fennakadást nem okozott az eső.
Harmadik nap délutánjára zivatar formájában megérkezett a várva várt lehűlés. Ennek következtében némi csúszás és átrendeződés lett, de nagyobb fennakadást nem okozott az eső.
A hazai progresszív metal csapat, a Bátky Zoltán vezette At Night I Fly új soralbuma "collision/fusion/division" címmel érkezik a H-Music kiadó gondozásában szeptember 20-án, melyről most a From The Ashes című tétel szöveges videója nézhető meg a hajtás után (a banda 2019-es lemezéről ITT írtunk kritikát).
A portugál doom metal csapat, a Sinistro negyedik soralbumához érkezett: a "Vértice" címre hallgató korong október 4-én érkezik az Alma Mater Records gondozásában, mely a szintén portugál Fernando Riberio, a Moonspell frontemberének kiadója. Most az Elegia című friss dal klipje nézhető meg a hajtás után (a banda 2018-as lemezéről ITT írtunk kritikát).
Messze még a vége, gondoltam, amikor összeszedtem a földi maradványaimat a sátram padlójáról a Fekete Zaj harmadik napján, hiszen még három napnyi zajongás várt a Mátrába látogatókra. Ráadásul idén elérhetővé vált a háromnapos bérlet is, így a szombati napon szépen felduzzadt a tömeg a fesztiválra frissen érkezőkkel.
Az Epica korábbi énekesnője, Simone Simons ma, augusztus 23-án jelentette meg debütalbumát "Vermillion" címmel a Nuclear Blast kiadó gondozásában. A lemez Arjen Lucassen segítségével és közreműködésével készült. Most a Cradle To The Grave című nóta klipje nézhető meg a hajtás után, melyben Alissa White-Gluz, az Arch Enemy énekesnője vendégszerepel.
A Noble Demon kiadó gondozásában október 18-án érkezik a 2009-ben megalakult finn progresszív metal csapat, a The Hypothesis új albuma "Evolve" címmel, melyről most a Stray című kislemeznóta klipje nézhető meg a hajtás után.
Végre elérkezett Mátra-Sástón a 15. születésnapját ünneplő Fekete Zaj Fesztivál. A különleges, válogatott zenei és a jól bevált off-programok mellett újdonságnak számít a Fekete Zaj hivatalos applikációja, ahol minden fontos információt megtalálhatunk. Továbbá szintén az idei fesztiválon került bevezetésre a háromnapos bérlet és szállásfoglalás lehetősége is.
Az amerikai progresszív metal csapat, az Oceans Of Slumber is új anyaggal támad: a Season Of Mist kiadó gondozásában szeptember 13-án "Where Gods Fear To Speak" címmel érkezik hatodik stúdióalbumuk. Most a The Given Dream című daluk hallgatható meg a hajtás után (előző korongjaikról ITT és ITT írtunk kritikát).
November 15-én jelenik meg a francia Season Of Mist kiadó gondozásában Kátai Tamás csapatának, az avantgárd metalban utazó Thy Catafalque projektnek vadonatúj albuma "XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek" címmel, melyről most a címadó tétel klipje nézhető meg a hajtás után (a zenekarvezetővel készült videointerjúnk ITT nézhető meg, korábbi lemezeinek kritikái peidg ITT, ITT és ITT olvashatók).