A 2010-ben Braziliából elstartolt, kizárólag hölgyekből álló thrash metal formáció, a Nervosa története meglehetősen viharosnak mondható: az alapító gitáros, Prika Amaral körül ugyanis oly mértékben cserélődnek a hangszeresek, hogy szerintem már ő maga sem tudná felsorolni, hogy hányan is játszottak pontosan a tizenhárom éve működő csapatában.

Nyolc kislemezes dal után szeptemberben jelentette be a holland Within Temptation, miszerint október 20-ával megjelenik nyolcadik sorlemezük, a "Bleed Out", mely a 2019-es "Resist" nyomdokain menetel majd. A szóban forgó korong teljes egészében a modern metal vonalán mozgott, így az 1996 óta aktív, kezdetben gótikus-szimfonikus metalt játszó zenekar teljes stílusváltáson esett át.

Eljött végre ez a nap is, "Goliath"-cikk a Rozsdagyáron! Kicsit ugyan megkéstünk, de ne tudjátok meg, mennyi mosogatnivaló volt, ráadásul a kéményseprők sem igazán akartak megérkezni. Viccet félretéve, tényleg kicsit megcsúszott a dolog, főleg annak tükrében, hogy a nyár egyik fontosabb megjelenéséről volna szó. Most viszont itt vagyunk, és mi is megnézzük, hogy milyen lett az új Kataklysm.

Nem szeretem a deathcore-t. Ez van. Egy végletekig behatárolt, és túlzottan panelekből építkező stílusnak tartom, melyben minden zenekar majdnem teljesen tökugyanaz. Ez most lehet, hogy sokaknak bicskát nyitott a zsebében, és bosszúszomjas tüzet gyújtott a lelkében, de ízlések és pofonok. 

A Tommy Victor énekes-gitáros vezette, 1986-ban megalakult amerikai metalbanda, a Prong rendkívül érdekes pályát futott be: hardcore / crossover thrash / indusztriális és groove metal, nehéz lenne ezen stílusmegjelölések közül választani, ha jellemezni szeretnénk a New York-i bandát, mert mindez egyszerre van jelen a zenéjükben, de mégis ezer közül azonnal felismerhető a csapat.

Kevés zenekart tartok esélyesnek és érdekesnek ahhoz, hogy átvegyék a fáklyát a régi metalbandáktól és ők legyenek a mai, modern, kortárs metalzene zászlóshajói. A svéd Orbit Culture egyike, ha épp nem a legnagyobb üdvöskéje ezeknek a csapatoknak és az új, "Descent" címre keresztelt lemezük remekül bemutatja, hogy épp hol áll most a színtéren a brigád.

Míg első két-három albumán az amerikai Baroness afféle progresszív sludge metalt játszott, az azt követő, tagcserékkel és turnébalesettel megspékelt korszakuk már sokkal inkább jellemezhető egyfajta art-rock fázisként, különösen a 2015-ös "Purple" és a 2019-es "Gold & Grey" anyagaik (kritikáink ITT és ITT olvashatók). Bevallom, egyre távolabb kezdtem érezni magam ettől az irányvonaltól, ráadásul ez utóbbi két korong hangzásától konkrétan a frászt kaptam. 

Itt van az ősz, itt van újra.... és hát vele együtt a szeszélyes időjárás. Ennek következtében szabadtéri rendezvények is már csak elvétve lesznek. Ahogy lenni szokott, ilyenkor felpezsdül a klubélet. A szervezők ilyenkor igyekeznek a várható nézőszámhoz igazítani a helyszíneket, de mivel a klubok befogadóképessége behatárolt, érdemesebb mihamarabb jegyet váltani a kiszemelt bulira, mert már így is több esemény teltházas.

A norvég Kvelertak a kétezertizes évek első felének egyik legnagyobb sikerét érte el a rockszíntéren: a punk, a black metal és a '70-es/'80-as évek hard rockjának elegyéből kikevert zenéjük óriásit ütött, frissességével sokakat meghódított és a misztikumot kedvelők részére ott volt még a bagolyfej, mint zenekari jelkép.

Ha a KK's Priestre gondolok, nehéz elmenni a sok szerencsétlen körülmény mellett, melyek a zenekarnév kapcsán eszembe jutnak. Először is itt van az ohioi születésű Tim "Ripper" Owens, akit a '90-es évekbeli Judas-béli szereplése okán ismert meg a világ, és akit azóta több helyre is hívtak énekelni, de a Halford helyét betölteni hivatott poszt magasságaiba azóta sem sikerült kerülnie. Vele kapcsolatban a sabbathos Tony Martin jut eszembe, aki szintén hasonló cipőben jár.