Rozsdagyár

PRONG - Klippremier: The Descent

2023. szeptember 16. - Kovenant

prong_2023_1.jpg

Október 6-án "State Of Emergency" címmel érkezik a Tommy Victor énekes-vezette hardcore/thrash/indusztriális metal alapcsapat, a Prong új albuma az SPV/Steamhammer gondozásában. Most a The Descent című új nóta klipje nézhető meg a hajtás után (a zenekar 2016-as korongjáról ITT írtunk kritikát).

Tovább

TÁBOR FESZTIVÁL - A rock'n roll nyaralás 2. rész

2023. szeptember 14. - Bodzilla

dsc_0217.JPG

Előző cikkünkben a Tábor Fesztivál off-programjaival foglalkoztunk. De mivel elsősorban ez egy zenei fesztivál, most essen néhány szó a zenekarokról is. Ahogy már írtam, a fellépők között megtalálhattuk a hazai mainstream színe-javát. Ráadásul ebben az évben szintet is lépett a fesztivál, hiszen két nemzetközi bandát is sikerült szerződtetniük az Alestorm és a Phil Campbell And The Bastard Sons képében. Mint ahogy már említettem, két színpadon zajlottak a koncertek. A koncertek előtt és után pedig a party-sátorban lehetett szórakozni. Felvezetésként Takács Vilkó egyszálgitáros műsorával, levezetésként pedig rockdiszkóval.

Tovább

AC/DC - Phil Rudd nem lép fel a csapat 7 év óta első koncertjén

2023. szeptember 11. - Kovenant

acdc2_3.jpg

A brit-ausztrál hard rock banda, az AC/DC 2016-ban lépett utoljára koncerten közönség elé az akkor kifutó Rock Or Bust turnéján, mely gyakorlatilag a zenekar élő hattyúdala volt egyben. A sorozat végén Angus Young maradt a zenekar második klasszikus felállásának egyedüli tagja. Brian Johnson fülbetegsége miatt szállt ki, Cliff Williams visszavonult a zeneipartól, Phil Rudd dobos pedig ismert drog- és vádeljárási problémái miatt már korábban kiesett a pixisből.

Tovább

SHORES OF NULL - Klippremier: Darkness Won't Take Me

2023. szeptember 10. - chris576

326459541_5506777759428027_5877597870266601135_n_1.jpg

Keserédes melódiák Olaszországból: a 2013-ban elstartolt dallamos doom/death metalt játszó római csapat, a Shores Of Null idén márciusban jelentette meg negyedik soralbumát "The Loss Of Beauty" címmel a Spikerot Records gondozásában (kritika ITT), melyről most a Darkness Won't Take Me című dalhoz készített videoklip tekinthető meg.

Tovább

LAZARVS - Blackest (2023)

2023. szeptember 09. - Kovenant

blackest.jpg

Áron András zenekara, a Lazarvs (2019-ig Apey & The Pea) idén tizennégy éves: a szigorúan triófelállásban alkotó csapat ötödik soralbuma augusztus 18-án jelent meg "Blackest" címmel és hogy sok-e vagy kevés ennyi idő alatt ennyi nagylemezt kihozni, az a jelenlegi iparági körülmények között gyakorlatilag már mindegy is. Az tény, hogy a banda mindegyik korongja igényes, tartalmas cucc, azaz a Lazarvs csak akkor jön ki valami újjal, ha azt tényleg érdemes megtenni.

Tovább

HOBO BLUES BAND - Újra megjelenik a legendás Kopaszkutya című film zenéje

2023. szeptember 06. - Kovenant

normal_lp.jpg

Az 1981-ben bemutatott, mára túlzás nélkül kultikussá érett film és annak zenéje a hazai rocktörténet egyik kiemelkedő momentuma. A maga idejében a filmzenét nem engedték megjelenni, arra egészen 1993-ig várnia kellett a közönségnek. Most, harminc évvel később pedig egy hiánypótló újrakiadás lát napvilágot, természetesen felújított formában CD-n és története során először vinylen is, a GrundRecords gondozásában.

Tovább
süti beállítások módosítása