Tavalyi összeállításunkban azt írtuk, hogy 2021-re talán lecseng már ez a nyomorult koronavírus-járvány és tavaszra-nyárra visszatérhet a rockszíntér is a normál üzemmódhoz: hát izé, ez finoman szólva nagyon nem jött össze. Itt állunk talpig maszkban és ennek az egésznek még mindig nem látszik a vége. Szerencsénkre 2020-hoz hasonlóan a magyar bandák a turné- és koncerthiány miatt felszabaduló feles idejüket a stúdióban verték el, így bőven volt miből válogatnunk.

Előző listáinkhoz hasonlóan (ezek ITT és ITT olvashatók) a stílusbeli sokszínűség és a széles merítés mellett csak olyan lemezek szerepelhetnek jelen cikkünkben, melyről a Rozsdagyár kritikát közölt. Szerencsére az idei év csúcsot hozott a recenzióink mennyiségében, szóval volt miből dolgoznunk és ez a minőség kapcsán is igaz. Az összeállításunk túlnyomó többsége egyértelműen jelzi a sokadgenerációs hazai metalbandák térnyerését, de emellett természetesen néhány veterán zenekar is helyett kapott itt.

16. TORN FROM EARTH - Self

A jelenlegi Torn From Earth formációt alkotó trió pontosan tíz éve van együtt és ez az összeszokottság átkozottul ki is hallatszik a bő harmincperces anyagból. A stílus tulajdonképpen klasszikus mocsárízű, legfeljebb középtempós, de leginkább málházósan előgördülő, ólomsúlyú sludge metal, melyben a dallamok leginkább csak extraként kerülnek elő. 

Azonban a tufa riffelés közben elő-előbukkannak a post-metal fordulatai is, de a hardcore-os üvöltözés gyakorlatilag elpusztítja az összes melodikusságot, azaz marad a kilátástalan, szikár döngölés. Ne legyenek kétségeink: a "Self" simán odaférne mondjuk a Relapse Records anyagai közé, mert színvonalban semmivel sem marad el a külföldi versenytársak produkciójától (a teljes kritika ITT olvasható).

15. EKTOMORF - Reborn

Új kiadó, megint változó tagság, módosult zenei vonal: nem túlzás valóban újjászületésnek nevezni a mezőkovácsházi extrém metal csapat, az Ektomorf új, tizenötödik albumát, mely "Reborn" címmel jelent meg a Napalm Records gondozásában január 22-én. 

A zenekarvezető, Farkas Zoli hallhatóan kedvet kapott a korai időszak zenei kedvenceihez és a "Reborn" egyértelmű visszakanyarodás a '80-as évek végéhez, a '90-es évek legelejéhez, amikor a thrash az aranykorát élte. Az ugráltatós, középtempós, mélyrehangolt, nu / groove metalos döngölést felváltotta a gyorsabb, szólókkal megtűzdelt, szinte teljesen vegytiszta old school thrash, ráadásul most a dallamok is sokkal nagyobb szerepet kaptak a dalokban (a teljes kritika ITT olvasható).

14. DEVOID - Dusk

A győri Devoidra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy falfesték-bámulással töltötték volna ezt a több mint egy éve tartó pandémiás időszakot. Első albumuk, a "Fake Gleam" tavaly áprilisban jelent meg, és most kicsit több, mint egy év rátartással itt a második lemez, a "Dusk".

A csapatról annyit érdemes tudni, hogy egy elég sajátos HC-extrém metal keveréket nyomnak, de mindezt úgy, hogy egyetlen kecses mozdulattal kerülik ki a metalcore kétségkívül népszerű és divatos, de sokak által okkal megdobált világát. Többször inkább a különböző death-thrash elemek érvényesülnek (a teljes kritika ITT olvasható). 

13. TÜNDÉRVESE - Körbezárul

A Tündérvese éppen tíz éve alakult meg Budapesten, fő zenei csapásirányuk pedig egyaránt eredeztethető a '80-as évek magyar alternatív színteréről (főleg a szövegek kapcsán), illetve a a '90-es évek második felének metaljából (System Of A Down), ám az egészet nyakon öntötték közel-keleti (leginkább török) dallamokkal.

Ez így egy kissé kuszának hangozhat, ám Szeiler Bálint énekes-gitáros-dalszerző meglepően egységes ívet tesz a dalok alá és van a zenéjüknek egyfajta rockos húzása, lazasága is, mely kifejezetten pörgőssé teszi a szerzeményeiket (a teljes kritika ITT olvasható).

12. REMORSE - Kohó

Az ózdi thrash metal csapat, a Remorse sosem tartozott azon zenekarok közé, melyek évente dobták piacra a soron következő lemezüket, ezért eddig sem végeztek fércmunkát. 35 éves pályafutásuk alatt, ha jól számoljuk, ez a hetedik albumuk. A "D.Ü.H." óta közel tizenhárom év telt el, ami alatt folyamatosan íródtak, csiszolódtak a dalok.

A végeredmény tekintetében azt kell mondjuk, nagyon erős nehézfémet készített el a kohóban, és kovácsolt acéllá az öt fémműves. A megszólalás bivalyerős, a kohós koncepció pedig kiváló ötlet egy metalbanda számára, pláne ha figyelembe vesszük azt is, hogy Ózd az ország egyik legnagyobb kohászatának adott otthont (a teljes kritika ITT olvasható).

11. HÆNESY - Garabontzia 

Sándor Henrik gitáros post-black metal csapata, a Hænesy lemeze szinte hibátlan: olyan elképesztően, szinte szoborszerű szépséggel megalkotott dalok és melódiák sorakoznak itt, hogy komolyan neki kellett feküdnöm a saját metalarchívumomnak, hogy akárcsak hasonlót is keressek az elmúlt egy-két évből. Harakiri For The Sky, Alcest: talán ez a két név ugorhat be leginkább a Hænesy legújabb lemeze kapcsán és most szó sincs túlzásról. 

A zenekar tulajdonképpen egyetlenként műveli ezt az atmoszferikus post-black metal dolgot Magyarországon, de második soralbumával hatalmasat lépett előre. Természetesen a stílus adottságai és underground jellege miatt kevesek kedvence lesz a csapat, de a "Garabontzia" koronggal a nemzetközi színtéren is kiemelkedőt alkottak (a teljes kritika ITT olvasható).

10. BENEATH THE VOID - ... Into Oblivion

Míg a korábbi lemezeknek inkább volt egyfajta technikás, de zsigeribb, direktebb death metal világa, addig a Beneath The Void "...Into Oblivion" anyaga egy jóval nagyobb ívűbb, progresszívabb, érettebb lemez lett. Valószínűleg részint ez is indokolta a névváltást (bocsi srácok, egy jó darabig még biztosan Kill With Hate-ként fogok hivatkozni rátok, a megszokás átka, haha), mert ugyan össze lehet hasonlítani a korábbi kiadványokkal az idei albumot, viszont nem érdemes.

A régi alapok továbbra is jelen vannak, értem ezalatt a fogós, technikás szólókat vagy Turcsák Bence jellegzetes dobolását, de akár Gyémánt Krisztián csontba maró vokálját is említhetném, mégis az egész, hogyha például a debüt mellé tesszük, egy majdhogynem teljesen más bandát tükröz (a teljes kritika ITT olvasható).

9. BIPØLARIS - Sagittarius A*

A 2018 óta üzemelő győri Bipølaris zenekar a hardcore/progresszív metalcore vonalon mozog, a szóban forgó produktum pedig minden tekintetben kimagasló, még keresgélem az államat, az az igazság. Ritka, amikor egy hazai zenekar ennyire magához láncol: már vagy tízszer meghallgattam az albumot, de folyton azon kapom magam, hogy újra és újra elindítom, mert egész egyszerűen nem tudok betelni vele.

Elsőre mondjuk túlságosan nyomasztónak találtam, ezért szép fokozatosan engedtem egyre közelebb magamhoz. Elsősorban a dalszövegek zsenialitása és mindezek elsöprő erejű előadásmódja emeli ki őket a hasonszőrű zenekarok közül, de a hangszeres játék is elképesztő profizmusról árulkodik (a teljes kritika ITT olvasható). 

8. MHORAI - Hegemony

A Mhorai egy tavaly megalakult négytagú magyar deathcore csapat, melynek "Hegemony" címmel szeptember 26-án jelent meg bemutatkozó albuma. Érdekes módon ez a száraz, szikár, erősen death metalos hatásokat mutató, de az atmoszferikus részeket sem hanyagoló stílus nem igazán nyert itthon létjogosultságot: gyakorlatilag egy kezünkön meg tudjuk számolni az ilyen zenét játszó bandákat. 

A Mhorai nem húz túl semmit, hallhatóan a rövid, kompakt, velős nótákra hegyezték ki az egész lemezt és ez tökéletesen sikerült is nekik. Egy másodpercre sem fullad önismétlésbe és így unalomba a "Hegemony", ráadásul a korong atom módra szól (a teljes kritika ITT olvasható).

7. FROM THE SKY - Rex

Érdekes, hogy miközben (főleg Európában) a szimfonikus extrém metal az egyik legnépszerűbb alstílus, idehaza valahogy ez a vonal nem igazán képviseltette magát ezidáig. Erre a hiányra érezhetett rá Tari Szabolcs énekes-gitáros-dalszerző, aki korábban a budapesti progresszív metal csapat, a Miserium oszlopos tagja volt. From The Sky néven 2020-ban hozta létre szólóprojektjét, mely aztán komplett zenekarrá érett és szeptember 1-én a H-Music kiadó gondozásában meg is jelent "Rex" címmel debütalbumuk. 

Az album minden hangjában érződik az, hogy óriási odafigyeléssel és szeretettel készült. Zeneileg rendkívül széles palettán mozognak a szerzemények: a szimfonikus death metal (Fleshgod Apocalypse), a szimfonikus feketefém (Dimmu Borgir), illetve a skandináv progresszív-extrém vonal hatása érződik a legjobban, de néha kifejezetten slágeres, megadallamos dolgok is bekúsztak a nótákba, értelemszerűen a refrének terén (a teljes kritika ITT olvasható).

6. AMD - Temetetlen múlt

A hardcore stílusban marha nehéz bármi újat mutatni, hiszen minimál témákra épül az egész. Ám rohadtul nagy kihívás az egyszerű panelekből nagyszerűt kovácsolni, és itt van a kutya elásva: az 1987-ben megalakult budapesti AMD tagsága vérprofi módon vezényli le ezt a harmincnyolc percet, melynek minden pillanata aranyat ér. Az már más kérdés, hogy ebből a fajta muzsikából egyszerre bőven elég ennyi, hosszabb távon bizony fárasztóvá válik (a teljes kritika ITT olvasható). 

5. NOVA PROSPECT - Törékeny egyensúly

A kecskeméti Nova Prospectnek ezzel a negyedik soralbumával sikerült szintet lépnie: ha a járványhelyzet engedi, akkor semmi sem mentheti meg őket attól, hogy végigszántva az ország klubjait sokkal nagyobb rajongótáborra tegyenek szert. Az ő esetükben érzem azt, hogy komoly  kiadós, illetve szervezői háttértámogatással valóban messzire juthatnak.

Sokat elmond a "Törékeny egyensúly" dalszerzői színvonaláról, hogy szinte az összes nóta telitalálat. Csont nélkül hibátlan cucc ez, nincs ezen mit tovább elemezgetni, ráadásul olyan pozitív löketet ad hallgatójának, ami bizony óriási ritkaság az extrémebbnél extrémebb, depressziósabbnál depressziósabb atmoszférájú kiadványok dömpingjében (a teljes kritika ITT olvasható).

4. MAGMA RISE - To Earth To Ashes To Dust

A "To Earth To Ashes To Dust" - mely a H-Music kiadó gondozásában jelent meg 2021. március 12-én - mindössze harminchat perces lett, aminek kimondottan örülök, ugyanis egyre inkább kötődöm a harminc és negyven perc közötti játékidejű anyagokhoz. Legyen rövid, lényegre törő, töltelékdalok nélküli. Az új Magma Rise pontosan ilyen lett. Súlyos, mély érzelmektől fűtött vérbeli doom muzsika (a teljes kritika ITT olvasható).

3. THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Forlorn

Horváth Martina legújabb projektje a The Answer Lies In The Black Void, melyben Jason Köhnen holland zenésszel játszik együtt, aki a Mansur formációbeli társa is egyben. A csapat zenei felségterülete pedig a doom, mégpedig annak is a szinte funeral-jellegű, vontatott, éjsötét, málházós, gyakran gótikus vonala. Egy rövid átkötéssel együtt a "Forlorn" címre keresztelt korong kilenc tételt tartalmaz bő negyven percben, azaz a klasszikus vinyl-érában megszokott játékidővel rendelkezik az anyag.

Súlyos, művészi megközelítésű doom: tökéletes sötétség, egységes, csiszolt koncepció, fájdalmasan letaglózó atmoszféra: szóval hibátlan szórakozás ez mindenkinek (a teljes kritika ITT olvasható).

2. BORNHOLM - Apotheosis

A Bornholm pagan / black metalként definiálja a stílusát: az első jelző leginkább a szövegvilágra, míg az utóbbi a zenei tartalomra vonatkozik. Azonban ne a '90-es évek első felének darálós, garázshangzású feketefém dolgaira gondoljunk: a hazai brigád - főleg a friss korongon - óriási hangsúlyt fektet a hangzásra, a produkciós munkára, illetve az egész lemez fantasztikusan dallamos, ráadásul olyan epikus atmoszféra lengi be a dalokat, hogy szinte látjuk magunk előtt az ősi istenek mellett hadrendben küzdő harcosokat és halljuk a harci kürtöket, melyek csatába hívnak (a teljes kritika ITT olvasható).

1. THY CATAFALQUE - Vadak

Elképesztően sokszínű, változatos anyag lett a "Vadak": érzésem szerint az utóbbi öt-hat év legkiemelkedőbb TC-lemeze érkezik június végén, mely érdekes módon egyben a legletisztultabb is. Egyértelműen kihallatszik itt az új utak keresése, a megfogalmazás fókuszálása: a zenekar rajongóinak azonban nincs félnivalója, mert Kátai Tamás sajátos zenei világa egyértelműen itt van, csak most más fénytörésben élvezhetjük az egészet. 

Sajátos pechje van a kortárs magyar rock/metal színtérnek a Thy Catafalque együttessel: egyrészt nehéz érdemben veszélyeztetni a TC aktuális albumainak pozícióját a rockzenei magazinok év végi összesítéseiben és mindenki óhatatlanul hozzájuk méri a hazai produkciókat, azonban ez óriási pozitívum is egyben, hiszen van, aki húzza-rángassa előre ezt a sajnos egyre inkább stagnálónak tűnő szcénát. Most sem lesz ez másképp (a teljes kritika ITT olvasható).