Ismét nem tudtuk belezsúfolni kedvenc külföldi rock/metal albumaink listáját egy szűkebb válogatásba, így újfent egy harmincas összeállítással jelentkezünk azon lemezekből, melyekről magazinunk, a Rozsdagyár 2018-ban kritikát írt. Vannak itt régi nagy öregek és fiatal, a közelmúltban indult bandák, jól ismert, népszerű nevek és olyan csapatok is, akik az underground legmélyebb bugyraiból kúsztak fel, hogy ránk köszönjenek. Az elmúlt évekhez hasonlóan (a vonatkozó cikkeket ITT és ITT találjátok) a stílus teljes spektruma képviselteti magát. Kellemes böngészést!

30. hely: Accuser - The Mastery

Az 1986-ban megalakult német thrashbrigád 2008-ban tért vissza a színtérre: a "The Majesty" immár az ötödik korongjuk újjáalakulásuk óta és nyugodt szívvel kijelenthető, hogy egyben a friss éra legerősebbje is. Ha röviden kellene jellemezni őket, akkor azt is mondhatnánk, hogy az Accuser magában egyesíti az amerikai és teuton thrash minden pozitívumát, így az agressziót, a feszességet, de a dallamok felé megmaradó szabad vegyértékeiket is, azaz a Slayer-vonalnál sokkal melodikusabbak a nótáik, miközben semmivel sem maradnak alul azokkal szemben a darálás terén (a lemezkritika ITT olvasható).

29. hely: Orphaned Land - Unsung Prophets & Dead Messiahs

Az izraeli Orphaned Land kezdetben death metal csapatként indult, de fokozatosan mentek át a progresszív színtérre. Tulajdonképpen a banda ugyanazt hozta be a metalba, mint anno a nyolcvanas években Ofra Haza a popzenébe: a szülei révén jemeni származású és hátterű izraeli énekesnő 1988-as "Shaday" című albuma, mely a közel-keleti népzenét helyezte euro-dance hangszerelésbe, elképesztő sikert aratott Európában és Amerikában. Az Orphaned Land a tradicionális zsidó és arab népzenét tette át metal környezetbe: ez hatja át szinte minden dalukat és ad zenéjüknek egy egészen egyedi atmoszférát és hátteret (a lemezkritika ITT olvasható).

28. hely: Ascension - Under Ether

A német Ascension amolyan hagyományos black metal csapatként jött létre még a kétezres évek közepén, de fokozatosan épített be zenéjébe más hatásokat és stílusokat. Az "Under Ether" korongot meleg, analógos hangzás, könnyed, visszafogott és elegáns hangszerelés jellemzi, de mégis valami olyan modern produkció, mely teljesen elüt a kortársak teljesítményétől. Az Ascension abban is mer újítani, hogy a tradicionális black csapatokhoz képest befogadható és értelmezhető módon alkot, azaz itt nincs helye semmiféle zajmasszának, garázsszintű zörgésnek-hörgésnek-rikácsolásnak: a németek rendkívül tudatos dalszerzői képességeket és erényeket csillogtatnak meg harmadik nagylemezükön (a lemezkritika ITT olvasható).

27. hely: Light The Torch - Revival

A Light The Torch bandanév a Killswitch Engine korábbi énekesének, Howard Jones-nak az új zenekarát takarja, mely korábban Devil You Know év alatt adott ki két lemezt. Modern, dallamos metalcore a stílus neve: nagyon nagy előnye versenytársaival szemben Jonesnak és társainak, hogy képesek elsőre megkülönböztethető, önálló dalokat írni, bár kétségtelen, hogy nagyon karakteres dallamvilággal rendelkeznek, mely bizony kivasalja, egységesíti az egész produkciót (a lemezkritika ITT olvasható).

26. hely: Aura Noir - Aura Noir

A norvég black/thrash horda, az 1993-ban Osló városában megalakult Aura Noir - mely szerényen csak a világ legocsmányabb bandájaként hivatkozik magára - három olyan veterán zenészt tudhat soraiban, akik gyakorlatilag le is fedik az elmúlt közel harminc év norvég metalfrontját. Nem egyszerű arcokból áll tehát ez a pokolbéli norvég szörnyszülött, de a zenéjük korántsem bonyolult: a nyolcvanas évek második felének őskáoszából kiemelkedett black/death/thrash zúzda, elképesztően nyers és horzsoló gitárhangzással, teljesen egyéni, leginkább a Venom frontembere, Cronos ihlette énekesi produkcióval és gyakran kellemesen kaotikus, disszonáns témákkal (a lemezkritika ITT olvasható).

25. hely: Desert Storm - Sentinels

A 2007-ben megalakult brit Desert Storm a stoner vonal mellett előszeretettel nyúlt a hetvenes évek hard rock riffjeihez, a southern metal dallamvilágához, de teszi mindezt egyértelműen sludge metal megközelítéssel. Ha valahová szeretnénk belőni a zenéjüket, akkor a Mastodon, a Corrosion Of Conformity és a High On Fire rockosabb, melodikusabb dolgaihoz hasonlíthatnánk a brigád szerzeményeit (a lemezkritika ITT olvasható).

24. Orange Goblin - The Wolf Bites Back

Kilencedik lemezéhez érkezett a brit stoner/doom brigád, az Orange Goblin, most azonban számos olyan elemet is kevertek zenéjükbe, mellyel a produkció kellően felfrissült, de nem vesztette el alapvető karakterét. Heavy metal, blues, klasszikus hard rock: van itt minden, mi szem-szájnak ingere. A "The Wolf Bites Back" minden eddiginél színesebbre sikerült, igazi vegyigyümi (a lemezkritika ITT olvasható).

23. hely: Obscura - Diluvium

Az Obscura a technikás death metal német képviselője, ötödik nagylemezük, a "Diluvium" pedig a csapat eddigi legerősebb alkotása. Német barátaink kitettek magukért: túl nagy változás nem történt az eddigi lemezeikhez képest, ugyanakkor nem hat át mindent az émelyítő rutinszag. A műfaj rajongóinak igazi csemege, valamint azoknak is nyugodt szívvel ajánlhatjuk, akik most ismerkednének a zsánerrel (a lemezkritika ITT olvasható).

22. hely: Mors Subita - Into The Pitch Black

A finn Mors Subita a hagyományos dallamos death metalt keveri a modern progresszív extrém stílussal, így kellő arányban kapnak helyet dalaikban a djentes, poliritmikus riffek. Ez egy szinte tökéletes és rendkívül szórakoztató modern metal album, mely a műfaj minden rajongójának tartogat meglepetést. Széles zenei spektrumot fog be, de mégis kompakt, egységes megszólalású a korong: természetesen tökéletes a hangzás, a hangszeres produkcióról nem is beszélve (a lemezkritika ITT olvasható). 

21. hely: Usurpress - Interregnum

A 2010-ben létrejött svéd metalcsapat, az Usurpress pontosan annyira progresszív rock zenekar, mint régisulis halálmetal. Számos olyan bandát ismerünk, mely a death metalból indulva fokozatosan átváltott progresszív metalra (talán elég itt az Opeth megemlíteni), a skandinávoknál azonban teljesen máshogy áll a dolog. Itt ugyanis dalról dalra, de akár még a szerzeményeken belül is egymásba folyik a két stílus, ráadásul hozzáadnak még egy jó adagnyi dzsesszt és gótikus rockot is. Az igazán furcsa az, hogy egy másodpercre sem érzünk semmiféle mesterkéltséget a különböző alkotórészek egybegyúrása miatt (a lemezkritika ITT olvasható).

20. hely: Sinistro - Sangue Cássia

A portugál Sinistro a doomos, gothos metalzenét ötvözi a Patricia Andrade énekesnő által behozott fadóval, mely egy tradicionális portugál daltípus vagy műfaj: Portugália lelkének is nevezik, mivel alapvetően határozza meg az ibériai ország kultúráját, lelkivilágát és gondolkodásmódját. Ezt a hatalmas, évszázados tradíciót emelte be a metalba az együttes: a fado eleve melankolikus, sötét, érzelemgazdag világa, mely nagyon is közel áll a doom atmoszférájához, hézag nélkül illeszkedik a gitárok és az ízlésesen adagolt szintetizátor által megteremtett súlyosabb hangulathoz (a lemezkritika ITT olvasható).

19. U.D.O. - Steel Factory

A hagyományos heavy metal egyik legikonikusabb képviselője, Udo Dirkschneider is új albummal jelentkezett idén némi vérfrissítésen átesett bandájával. A "Steel Factory" korong egy az egyben varázsolja vissza a nyolcvanas évek Acceptjének zenei világát, de szolgalelkű másolás nélkül. Udo pontosan azt teszi, amit rajta kívül senki más nem tud: ráspolyos hangjával klasszikus teuton metalt vezet elő, a rajongók legnagyobb örömére (a lemezkritika ITT olvasható).

18. hely: Crone - Godspeed

A Crone nevű német csapatot az underground extrém metal ismert arcai hozták létre, de zenéjük nem metal: tradicionális, veretes rockzene, mely egyformán merít a klasszikus hard rock, a gót/dark vonal és az alternatívabb megközelítés hagyományaiból, esetleg néha a töményebb, sűrűbb, húzósabb megszólalás utalhat vissza a metalgyökerekre. A Crone egy rendkívül hangulatos, remek és ízes gitárszólókkal teli rockkorongot tett le elénk az asztalra (a lemezkritika ITT olvasható).

17. hely: Barren Earth - A Complex Of Cages

A volt és jelenlegi Amorphis tagokból alakult finn Barren Earth a progresszív (death) metal szállásterületén alkot, a "A Complex Of Cages" képében pedig a banda mindenképpen legkiérleltebb anyagával van dolgunk, ez nyugodtan kijelenthető. A progresszív/dallamos death metal rajongóira pontosan egy órányi zenei lubickolás vár, azok számára pedig, akik csalódtak az Amorphis jelenlegi irányában, a Barren Earth a leglogikusabb és legegyértelműbb választás lehet (a lemezkritika ITT olvasható).

16. hely: Alkaloid - Liquid Anatomy

A német Alkaloid tulajdonképpen a fentebb már szereplő Obscura testvérzenekara, a tagságuk többszörös átfedésben is van. A bajor brigád zenéjének négy építőelemét érdemes külön is megnevezni: a Morbid Angel eszement, szinte földöntúli hangulatú, alapvetően középtempós és disszonáns riffelése, a technikás death metal elképesztő hangszeres tudása és virtuóz szólói, a hagyományos, kilencvenes évekbeli progresszív metal dallamvilága és ami a legmeglepőbb, a klasszikus prog-rock egyik (ha nem a) legnagyobb képviselőjének, a Yes együttesnek a harmóniamenetei (a lemezkritika ITT olvasható).

15. hely: Shylmagoghnar - Transience

A holland Shylmagoghnar 2013-ban atmoszferikus black metal projektként indult, de igen hamar valami egészen másfajta állatfajjá vált saját etnogenezisében. Azok a hatások, melyek eltérítették a bandát a feketefém gyökerektől, mára kiteljesedtek: a zenekar ma már inkább nevezhető dallamos death metalnak, némi áttételes black hatással. Ebben fogható meg a változás a leginkább a debütáláshoz képest: a dallamos death metal, illetve ma már a folk/viking, illetve a hagyományos heavy metal is helyet kapott az együttes zenei eszköztárában (a lemezkritika ITT olvasható).

14. hely: Craft - White Noise And Black Metal

Az 1994-ben létrejött svéd Craft egy rendkívül tudatosan megírt, okosan építkező és tökéletes atmoszférateremtő erővel rendelkező korongot tett le az asztalra. Talán túlzás ezt mondani, de létrehozták a szélsőséges agressziót koncepcionálisan nélkülöző black metal albumot, mely pontosan ettől válik félelmetessé. Sötét, súlyos, megrázó teljesítmény (a lemezkritika ITT olvasható).

13. hely: Anaal Nathrakh - A New Kind Of Horror

Az angol duó stílusbehatárolásán valószínűleg kocsmai verekedésig fajulóan képesek lennének veszekedni a metalelitisták, de nagyjából talán black/death/szimfo/indusztriál/grind kombóként lehetne jellemezni a muzsikát: legyen ez a továbbiakban extrém metal. Nem egy hétköznapi dolog, annyi szent, és nem is mindenki számára befogadható (a lemezkritika ITT olvasható).

12. hely: Tribulation - Down Below

A svéd Tribulation körül olyan felhajtás kerekedett az elmúlt pár évben, hogy tulajdonképpen már kellemetlen is, ha az ember nem ismeri a munkásságukat. A 2005-ben alakult csapat a 2015-ös, "The Children Of The Night" című harmadik soralbumával robbant be igazán a színtérre: radikálisan szakítottak a korábbi anyagaik death metal irányultságával és elkezdték hosszú menetelésüket a hard és goth rock által inspirált, befogadhatóbb és sokkal dallamosabb fősodorbeli rocksikerek felé (a lemezkritika ITT olvasható).

11. hely: Judas Priest - Firepower

Az heavy metal egyik stílusalapítója, a brit Judas Priest idén pontosan ötvenéves és mára sajnos a legendás Downing - Tipton gitárduóból és szerzőpárosból már egyik zenész sem tagja a csapatnak. Mindezek ellenére a tradicionális metal alapzenekara egy olyan lemezt tett le az asztalra 2018-ban, mellyel minden fanyalgót elhallgattatott, ráadásul Rob Halford hangja jobb formában van, mint valaha (a lemezkritika ITT olvasható).

10. hely: Rivers Of Nihil - Where Owls Know My Name

Az amerikai technikás death metal csapat, a Rivers Of Nihil már a 2015-ös "Monarchy" című anyagával is szépen letette névjegyét: a korong rengeteg év végi toplistára felkerült (a miénkre is) és hatalmas potenciált sejtetett a zenekar jövőjére nézvést. Nos, a Metal Blade által 2018 márciusában megjelentetett harmadik sorlemezük, a "Where Owls Know My Name" tökéletesen be is váltotta ezeket a reményeket, sőt, a zenekar kilőtt a sztratoszférába és Föld körüli pályára állt (a lemezkritika ITT olvasható).

9. hely: Monster Magnet - Mindfucker

Dave Wyndorf és bandája, a Monster Magnet az elmúlt harminc évben a színtér legkoszosabb, de egyben leghangulatosabb és legfifikásabb stoner rockjával állt elő: a kilencvenes évek végén számukra is megadatott a kereskedelmi áttörés és siker (természetesen az adott szubkultúrához mérten értve) és bár az azóta kiadott anyagaik nem érték el annak a korszaknak a zsenialitását, egyenletesen magas színvonalon alkottak mindig is. Ha az aranyéra minőségét nem is éri el a "Mindfucker", de nagyon közel került hozzá. Direktebb, rockosabb, kihegyezettebb lett végül az új korong: nem jobb, csak más, de átkozottul élvezetes hallgatni (a lemezkritika ITT olvasható).

8. hely: In Vain - Currents

A 2003-ban alakult norvég In Vain egyfajta progresszív extrém metalnak nevezhető stílusban alkot, de akkorát fejlődtek ezalatt a közel tizenöt év alatt, hogy igazából már szűkösnek tűnhet ez a besorolást. Death és black elemek nyomokban még mindig felfedezhetőek a zenéjükben, de sokkal inkább dallamos progresszív metalt játszanak ők ma már. A norvég banda játszi könnyedséggel mozog a szerzeményeken belül is a különböző, egymástól akár igencsak távol eső stílusok alkotóelemei között, mégis rendkívül egységes az egész megszólalás (a lemezkritika ITT olvasható).

7. hely: Einherjer - Norrøne Spor

Az 1993-ban megalakult norvég Einherjer szinte egymaga felelős a black metalból induló, de tematikája és az északi skandináv népzenei elemek beemelése miatt önálló ággá váló viking metal kialakulásáért (az alapítói cím természetesen a Bathory nevét illeti). Debütalbumuk, az 1996-os "Dragon Of The North" azóta is etalonnak számít a színtéren. Az új lemezen a hangszeres játék kegyetlenül feszes, a hangzás erőteljes, a dobok kiválóan szólnak és adják meg azt a dübörgésszerű tempót minden nóta alá, melynek révén hol egy viking hajóban ülve, a dob ütemére evezve vagy éppen egy, a hegyek között éjfélkor megtartott rituális szertartáson érezhetjük magunkat (a lemezkritika ITT olvasható).

6. hely: Ghost - Prequelle

A svéd Ghost produkálta az utóbbi hat-hét év legnagyobb fősodorbeli metalsikerét: ennek természetes eredőjeként akkora felhajtás és sztárolás övezi a csapatot, mely már alapjáraton pontosan ugyanannyi utálkozót eredményez a metalszíntéren, mint rajongót. Akár tetszik, akár nem, Tobias Forge zenekarvezető elképesztően érzi a slágergyártás mikéntjét, kiváló dalszerző, aki új albumával sem okozott csalódást (a lemezkritika ITT olvasható).

5. hely: YOB - Our Raw Heart

Az amerikai YOB egyfajta élő underground legenda: egyszer már feltámasztotta hamvaiból Mike Scheidt gitáros-énekes-zenekarvezető, de most szinte főnixmadárként éledtek újjá, többféle értelemben is. Az új korong egyértelműen az utóbbi évek egyik legvarázslatosabb rockprodukciója: az első fele is jó, de azt a csodát nem tudják hozni a durvább, reszelősebb tételek, mint az érzelmesebb és dallamosabb szerzemények. Együtt azonban hatalmas élmény hallgatni a YOB új anyagát: az érzelmi ívhez, a végén beérkező katarzishoz kell a kilátástalan, reménytelen sludge/doom sötétje és súlya (a lemezkritika ITT olvasható).

4. hely: Corrosion Of Conformity - No Cross No Crown

A legendás amerikai southern/sludge metal csapat, a Corrosion Of Conformity soraiba bő egy évtized után tért vissza Pepper Keenan énekes/gitáros, akivel el is készült a banda tizedik soralbuma, mely egyfajta esszenciája a zenekar eddigi történetének. Kiválóan megírt, helyenként rockos, máshol betonkeményen kalapáló metaldalok sorakoznak a COC friss anyagán, melyek azonnal beindítják a lábat, a nyakunkat, de leginkább a szívünket. Itt ugyanis emberek játszanak embereknek: nem előreprogramozott szoftverek, digitálisan csikorgó, panelekből építkező számok tolakodnak elő a hangszóróból (a lemezkritika ITT olvasható).

3. hely: Black Label Society - Grimmest Hits

Az ötvenéves Zakk Wylde a mai rock/metalzenészek középgenerációjának azon utolsó tagja, aki tudja, ismeri, szereti, megéli és megőrizni akarja mindazt a tradíciót, melyből zenéje a mai napig táplálkozik. Teszi mindezt megkérdőjelezhetetlen hitelességgel és valami olyan veleszületett természetességgel, melyet nagyítóval sem találunk a pályatársai esetében (talán a vele körülbelül egykorú Slash az egyetlen kivétel). Az új Black Label Society album pontosan olyan, mint egy Motörhead vagy éppen AC/DC album: a bevált recepten nem változtat (nem is akar, de nem is tudna), mégis kegyetlenül hatásos (a lemezkritika ITT olvasható).

2. hely: Voivod - The Wake

Új korszakba lépett a kanadai sci-fi/thrash/progresszív metal négyesfogat, a Voivod. 2018 szeptemberében jelent meg tizennegyedik stúdióalbumuk "The Wake" címmel és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a csapat valami olyasmivel állt elő, ami egy harmincöt éves zenekar esetében szinte egyedülálló: amellett, hogy zenéjük azonnal, szinte az első hangjegytől kezdődően felismerhető, új irányokba indultak el és az eredmény korántsem magába fordulóan öncélú (a lemezkritika ITT olvasható).

1. hely: Primordial - Exile Amongst The Ruins

2018 márciusában érkezett meg az ír epikus pagan metal csapat, a Primordial kilencedik stúdióalbuma "Exile Amongst The Ruins" címmel és szokásához híven a zenekar most sem könnyítette meg az egyszeri zenehallgató dolgát: egy tömény, súlyos mondanivalójú és elsőre talán kicsit áthatolhatatlannak is tűnő anyaggal álltak ismét elő. Aki azonban régóta követi a banda pályafutását, az talán pontosan ellenkező véleményt fog megfogalmazni: a korábbi lemezek hangulatától és karcosságától eltérő produkciót kapunk most, mely egyben a teljes metalszíntér legkiemelkedőbb alkotása is (a lemezkritika ITT olvasható).