A bőség zavara: valahogy így jártunk idén a Rozsdagyárnál és számunkra ez rendkívül pozitív fejlemény, mivel év közben több olyan kolléga is csatlakozott hozzánk, aki valódi sztahanovista tempóban, de a minőséget mindig szigorúan szem előtt tartva kutatta fel és tárta olvasóink elé az aktuális hallgatnivalót. Emiatt aztán annyi remek anyag kritikája halmozódott fel magazinunk elektronikus hasábjain, hogy első alkalommal hízott fel éves külföldi toplistánk harmincöt albumra. Ez legyen a legnagyobb problémánk: aki végigpörgeti az összeállításunkat, az garantáltan jól fog szórakozni, ráadásul a válogatás most lett talán stílus tekintetében a legeklektikusabb is. Hajrá!

35. hely: The Odious - Vesica Piscis

Az Oregon állambeli The Odious nem okoz csalódást a rajongóknak. A death elemekkel operáló, kísérletezős kedvű brigád új, „Vesica Piscis” nevű albuma a progresszív fúziós műfaj kiemelkedő darabja lett. Dalai a tagok egyéni küzdelmeinek és démonainak állítanak eklektikus emlékművet. Függőség, mentális problémák, krónikus maszturbáció: saját bevallásuk szerint ezek a személyes harcok mind a "Vesica Piscis" korongban manifesztálódtak. Az album nem egyszer hallgatós: kell neki pár kört adni, mire az ember felfedezi az összes rejtett húsvéti tojást a sorok között (a lemezkritika ITT olvasható).

34. hely: Isole - Dystopia

Az Isole a klasszikus svéd doom vonalat viszi, azaz lassú, melankolikus, csodaszép és epikus heavy metalban utaznak. Náluk nem találunk semmilyen más hatást: ez vegytiszta, tradicionális doom és átkozottul jólesik hallgatni a sallangmentes dallamokat és riffeket. A korongot valami olyan atmoszféra lengi be, mintha valaki távolról szemlélné egy valaha volt csodaszép világ pusztulását: remény nincs már, hogy visszafordítsa az elkerülhetetlenül bekövetkező katasztrófát (a lemezkritika ITT olvasható).

33. hely: Ashen Horde - Fallen Cathedrals

A számos alstílusból történő merítkezése okán a kaliforniai Ashen Horde harmadik soralbuma egyformán ajánlható a black, death, avantgárd, de még a modern progresszív metal rajongóinak is. Felesleges lenne nagyítóval hibát keresni a produkcióban: ez egy közel tökéletes teljesítmény, igazi modern, XXI. századi metal, mentes mindenféle kényszeres nosztalgikus hátratekintgetéstől és trendmásolástól. Nagyon erősen ajánlott anyag (a lemezkritika ITT olvasható).

32. hely: Insomnium - Heart Like A Grave

A finn Insomnium esetében a skandináv melankólia uralja a dalokat, legyenek azok bármennyire melodikusak és lelket simogatóan gyönyörűek is, mert mindig megbújik bennük a fájdalom, a lemondás, a szomorúság, az elmúlás. A lemezeik és nótáik átfogó atmoszférája és a dallamvilág szolgáltatja azt a hátteret, melyben sosem kel fel a nap, a sarkköri éjszakák örökké tartanak és a szürkület uralkodik (a lemezkritika ITT olvasható).

31. hely: Spiral Guru - Void

A brazil stoner doom banda, a Spiral Guru új albumán a nóták rendesen össze vannak rakva. Kiváló a hangzás, óriási erő van bennük, az ősi rockerek tisztelete, dinamikus, kemény tételek és dallamos részek váltják egymást, van nyerseség és finomság is, minden, amitől szép és jó lehet egy rockalbum. Egészen magas színvonalú, érzelemgazdag játék jellemzi az egész albumot, s mindehhez a zenéhez hozzájön a hipnotikus, éteri női ének: igazi gyöngyszem az egész banda, úgy ahogy van, tokkal vonóval, basszuskulccsal együtt (a lemezkritika ITT olvasható).

30. hely: Belzebubs - Pantheon Of The Nightside Gods

Ma már a rockzene csak akkor tud bekerülni a fősodorbeli médiába, ha meghal egy legendás rocksztár vagy valami borzalmasan gagyi és kínos produkció lát napvilágot és lehet rajta röhögni. Nos, a black metal képregény/paródiazenekar Belzebubs egész koncepcióján rohadtul lehet röhögni, de a zenén nem, mert az állat erősre sikeredett. Csak éppen komolyan venni lehetetlen: tipikusan feloldhatatlan dilemma, amúgy poszt-modern módra (a lemezkritika ITT olvasható).

29. hely: Allegaeon - Apoptosis

Az "Apoptosis" a tömegpusztító erejű death metal és a meglepetés erejével támadó technikázás tökéletes elegye, kiváló kapudrog a death stílushoz, de a rutinos rajongóknak sem fog csalódást okozni. Az amerikai Allegaeon ritmusszekciója olyan elemi erővel szakad a nyakunkba, mint az a típusú mennydörgés, mely után minden riasztó megszólal a lakótelepen. A vokállal és a gitárok kettős támadásával karöltve elpusztíthatatlan kvintettként gázolnak át a hallgatóságon (a lemezkritika ITT olvasható).

28. hely: Meshiaak - Mask Of All Misery

Az ausztrál Meshiaak zenéje igen nehezen kategorizálható be:  vannak itt grunge, thrash, valamint power és progresszív elemek is. Ahhoz képest, hogy nem valami egyszerű muzsikát játszanak, mégis már elsőre beüt a dolog. Rengeteg jó zene van, de ezek létjogosultságát többnyire az idő határozza meg: nyilván amire pár év múlva a kutya sem emlékszik, az lehet jó, de semmiképpen sem meghatározó, klasszikus vagy éppen mestermű. A "Mask Of All Misery" közel jár ezekhez a címkékhez: nem lehet csak úgy félvállról venni az anyagot (a lemezkritika ITT olvasható).

27. hely: Borknagar - True North

A norvég progresszív black metal csapat, a Borknagar kilenctételes, egyórás korongjának minden dala önálló utazás, afféle kvázi-miniopera: rengeteg témaváltást és monolitikus komplexitást tartalmaz már a nyitó Thunderous is, de találunk itt keltás hangulatú, lassabb, merengősebb nótát is a Wild Father's Heart képében. A klasszikus Borknagar-hangulatba több szerzeményben kifejezetten hard rockos hangulatot lop be a Hammond-orgona erőteljes alkalmazása (a lemezkritika ITT olvasható).

26. hely: Nile - Vile Nilotic Rites

Mint valami felsőbbrendű hatalommal felruházott démoni lény magasodik fölénk az amerikai death metal óriás, a Nile és emberfeletti erejének fölényét kihasználva porrá zúzza a mit sem sejtő zenehallgatót. Sejtjük, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk, de ilyen monumentális zenei pusztításra egyáltalán nem számítunk. A Nile nem düh-orientált kompozíciókat ír: szerzeményeik mindössze csak a zenei kvalitásuk, valamint a death metal iránti fanatizmusuk lecsapódásaként funkcionálnak (a lemezkritika ITT olvasható).

 25. hely: October Tide - In Splendor Below

Az év egyik legkellemesebb pozitív csalódása a svéd October Tide produkciója: abszolút nem számítottunk rá, ám annál jobban esik ez a szikár, ólomnehéz érzelmekkel teli album. A doom/death metal legtisztább, klisé-, giccs- és sablonmentes megoldásai sorakoznak itt nyolc tételben, háromnegyed órában. A stílustól ódzkodók is nyugodtan próbálkozhatnak vele, mert a dallamok és a bitang riffek egymagukban meghozzák a kedvet a dalokhoz. 100%-os fémtartalom, rozsdamentes acél: erősen ajánlott anyag (a lemezkritika ITT olvasható).

24. hely: Stellar Master Elite - Hologram Temple

Ha be akarnánk lőni a német Stellar Master Elite zenei forrásvidékét, akkor a Satyricon pengeéles, kíméletlen black metalját, a korai Dimmu Borgir és The Kovenant szimfo/techno feketefémjét, illetve a nyolcvanas évek kísérleti-art szintipopját (Jarre, Vangelis - különös kitekintéssel a Szárnyas Fejvadász kísérőzenéjére) hozhatnánk fel fő hatásként. Mindehhez pedig a középtempósan döngölő doom metal vészjósló hangulatát adja hozzá a csapat és a végeredmény nagyon finom zene lett (a lemezkritika ITT olvasható).

23. hely: Arch/Matheos - Winter Ethereal

Nagyívű, felemelő, mega-melodikus. Ezen jelzők tökéletes megfelelői a progresszív metalos Fates Warning volt énekese és jelenlegi gitárosa által megalkotott zenei anyag körülírásának. Az Arch/Matheos albuma nem háttérzeneként szolgál: sok hallgatás kell, hogy kikristályosodjon minden apró, értékes momentum, hogy az egész egy monumentális mestermű képében jelenjen meg a teljes megismerése után (a lemezkritika ITT olvasható).

22. hely: Sarke - Gastwerso

A norvég Sarke albumán nincsenek szélvész tempók, extrém vokális teljesítmény vagy éppen hangszeres virtuozitás, hanem csak kiváló dalszerzői képesség és teljes alkotói szabadság. A korong mind a tartalomban, mind pedig a hangzásban szándékosan utal vissza a rockzene aranykorszakára, azaz a hetvenes-nyolcvanas évekre, mégis fényévekre van a retro-trend izzadtságszagú produkcióitól: progresszív rock, szimfonikus és gótikus metal, doom, elektronika, no meg némi régisulis thrash/black, amúgy fűszerezésképpen (a lemezkritika ITT olvasható).

21. hely: Employed To Serve - Eternal Forward Motion

Egy kompromisszummentes, de az energiával és a dinamikával rendkívül ügyesen játszó post-hardcore zenekar és produkció képe bontakozik ki előttünk. A brit Employed To Serve korongja csodálatosan szól: olyan súly és olyan töménység árad a dalokból, hogy komolyan képes kisöpörni a hallgatót a fotelből. Az énekesnő hangjára pedig egy buddhista szerzetes is azonnali gyomorideget és agyérgörcsöt kapna, körülbelül a harmadik szerzemény környékén (a lemezkritika ITT olvasható).

20. hely: Stiu Nu Stiu - Sick Sad Love

A svéd banda, a Stiu Nu Stiu zenéjére egyfajta noise-rock lehet a beskatulyázás, hogy némi fogalmunk legyen róla, miről is van szó. Tehát nem metal, de van súlya rendesen, nem is progresszív rock, de variálnak gőzerővel, nem punk, de tapintható benne a lázadás, nem kísérleti zene, de minket tekint kísérleti egereknek. Tartalmilag nagyon érett, határokat feszegető, tabudöntögető alkotás, csak olyanoknak ajánljuk, akik kedvelik a műfajok közötti mezsgyéken egyensúlyozó előadókat (a lemezkritika ITT olvasható).

19. hely: Basilysk - Emergence

Százával érkeznek a mindenféle (dallamos, technikás, progresszív, modern, blackened, stb.) death metal anyagok a magazinunkhoz és amikor már azt hisszük, hogy végképp semmi, de semmi jót vagy újat nem várhatunk a stílustól, akkor egyszer csak jön egy Basilysk-féle pimasz brigád és csuklóból kiráz egy ilyen lemezt. Egész egyszerűen elképesztő az a gátlás nélküli és természetesen áradó kreativitás, mellyel telis-tele van az amerikai banda első stúdióalbuma (a lemezkritika ITT olvasható).

18. hely: Lightning Born - Lightning Born

A Corrosion Of Conformity basszusgitárosa, Mike Dean nem ül a babérjain: az anyazenekara mellett egy másik projektben is érdekelt. A banda Raleigh városában működik és afféle heavy/doom muzsikát dörgölnek az orrunk alá. A C.O.C. és a Lucifer keverékeként lehetne leginkább körbeírni a Lightning Born által képviselt stílusirányzatot: egyszerűen nem tudnak hibázni, minden lefogott hang tökéletesen a helyén van, könnyedén magához láncolja az embert ez a feelinges heavy/rock/doom (a lemezkritika ITT olvasható).

17. hely: Deathspell Omega - The Furnaces Of Palingenesia

A "The Furnaces Of Palingenesia" egészen zavarba ejtően és meghökkentő módon tömény, de mégis zseniális anyag. A francia Deathspell Omega már pályája elején, harmadik soralbuma környékén szakított a hagyományos, norvég black metallal és valami egészen furcsa, szinte kortárs komolyzenei hatásokat megidéző zenét fejlesztett ki. Valahogy semmi sem passzol itt a feketefém kategóriájába, mégis kétségtelenül ezt az atmoszférát árasztja a korong minden tétele. Átkozottul összetett és kaotikus elsőre minden hang, de nagyon szépen kisimulnak a dolgok, ha a mélyére ásunk (a lemezkritika ITT olvasható).

16. hely: Disillusion - The Liberation

A német progresszív metal csapat, a Disillusion korongja, a "The Liberation" sokkal több klasszikus értelemben vett progresszív metalt tartalmaz, mint dallamos death metalt. Nagyon masszív, közel egyórás játékidővel rendelkezik az anyag és három olyan tétel is található rajta, melyek hossza majd' negyedórás. Számtalan zenei hatást lehetne felhozni, mely formálta ezt az egészen varázslatosan komplex és változatos albumot: jó adag Pink Floyd, Fates Warning, no meg az Opeth (a lemezkritika ITT olvasható).

15. hely: Lacuna Coil - Black Anima

Egyszerűen nem lehet belekötni ebbe a lemezbe. Nem mintha feltétlenül le akarnánk húzni a sárga földig, de kifejezetten szokatlan azt tapasztalni egy alapvetően slágeres zenekarnál, hogy még akkor is teljesen önazonosak és betonstabilak, hogyha alaposan bekeményítenek. A gótikus metalban utazó olasz Lacuna Coil pedig pont ezt tette. Az alapvető dallamossága ellenére is brutálisan súlyos és arcba mászó lett az új korong. Az a fajta fenékrúgás, melyet eddig nagyon kevés bandánál hallottunk (a lemezkritika ITT olvasható).

14. hely: Blood Incantation - Hidden History Of The Human Race

Elképesztő utazásra hív minket az amerikai Blood Incantation: a kozmikus hangulat ma már elcsépelt jelző és talán az avantgárd black metal bandák produkciója hatásosabban tudja ezt átadni, de a régisulis death metalt a '70-es évek prog-rockjával ötvöző zenekar valóban földöntúli gitárszólókat és kifacsart riffeket küld ránk, hogy átadja az üzenetét: ébredjünk fel, lépjünk ki az emberközpontú világszemléletünkből, mert "Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes" (a lemezkritika ITT olvasható).

13. hely: Novembers Doom - Nephilim Grove

Az amerikai death/doom metalt játszó Novembers Doom zenéjében egész egyszerűen megvan az a két dolog, ami pályatársaik többségénél hiányzik: egyrészt képesek önálló karakterrel rendelkező, azonnal elkülönülő és a fejünkben megragadó dalokat írni, másrészt pedig (ami talán a legfontosabb) olyan mennyiségű emberi érzést tudnak közvetíteni, amennyit másoknak egy egész, akár évtizedeket átölelő karrier során sem sikerül. Az együttes olyan végtelen profizmussal dolgozik, hogy külön öröm figyelni a kompozíciós megoldásaikat (a lemezkritika ITT olvasható).

12. hely: This Gift Is A Curse - A Throne Of Ash

A svéd This Gift Is A Curse a rockzene egy olyan szélsőséges ágát műveli, mely próbára teszi a legharcedzettebb és legelkötelezettebb metalrajongókat is, de kétségtelen, hogy mindezt rendkívül magas és egységes színvonalon teszi. Ha körvonalazni szeretnénk a csapat zenei világát, akkor talán blackened sludge metalként írhatnánk körbe azt. A hardcore, az okkult, avantgárd black és az ultrasúlyos, szinte drone-os sludge metal keveréke ez az istentelen, földtől elrugaszkodott zajmassza (a lemezkritika ITT olvasható).

11. hely: Imperium Dekadenz - When We Are Forgotten

A 2004-ben megalakult német post-black metal duó, az Imperium Dekadenz rendkívül érdekesen vegyíti a tradicionális feketefémet a különböző újabb hatásokkal. A post-black metal tipikusan érzelmesebb, álmodozósabb, akkordbontogatós dolgai ugyanúgy helyet kapnak dalaikban, mint a '80-as évek gót/post-punk dallamfordulatai. Mindez egy kifejezetten fogós, változatos és szinte elsőre megjegyezhető szerzeményekkel teli albumot eredményezett (a lemezkritika ITT olvasható).

10. hely: Evergrey - The Atlantic

Fajsúlyos és komplex anyag lett a svéd progresszív metal csapat, az Evergrey friss anyaga: ez mind a zenei tartalomban, mind pedig a dalok szövegvilágában tetten érhető. Mindig öröm hallgatni egy olyan rockbanda lemezét, mely ereje teljében van, pontosan tudja, hogy mit akar közölni a hallgatóságával, de nem felejti el azt sem, hogy a metalban a gitár az alaphangszer: kérem szépen, ez egy majdnem tökéletes prog-metal album, nincs mese (a lemezkritika ITT olvasható).

9. hely: Shadow Of Intent - Melancholy

Az amerikai deathcore csapat, a Shadow Of Intent a stílus kiüresedése elől a szimfonikus death/black területére kalandozott el új albumán. A "Melancholy" rendkívül komplex, érdekes és rengeteg felfedeznivalót kínáló modern metal anyag, egyszerűen csak jelzők nélkül. A technikás-progos death metal varázslatok éppúgy megtalálhatóak benne, mint a neoklasszikus vagy power metalos virgázások és olyan puhán, szervesen forrnak egybe ezek a különböző hatások, hogy észre sem vesszük az esetleges átmeneteket (a lemezkritika ITT olvasható).

8. hely: Idle Hands - Mana

Ha röviden akarnánk jellemezni az amerikai Idle Hands zenéjét, akkor két világ rendkívül ízléses és megdöbbentően színvonalas egyesítéseként írhatnánk azt le: ezek pedig a nyolcvanas évek klasszikus heavy metalja és ugyanezen évtized brit post-punkjának, gótikus rockjának összepasszírozása. Bármennyire különösen hangzik is ez, a végeredmény egész egyszerűen ellenállhatatlan. Olyan sodrása, lendülete van és olyan jó értelemben slágeresek a dalok, hogy az egész nagyon is frissnek hat a rengeteg unalmas tucatprodukció között (a lemezkritika ITT olvasható).

7. hely: Killswitch Engage - Atonement

Az amerikai metalcore brigád, a Killswitch Engage új lemeze kifejezetten pozitív, életigenlő, a továbblépésre sarkaló szerzeményeket tartalmaz, melyek akkora energiát tudnak pumpálni az emberbe, hogy simán nagyterpeszbe állva léggitározhatunk egyet a hallgatásuk közben. Az "Atonement" tulajdonképpen egy jelzők nélküli, professzionális modern metal album: ha minden egykor volt vezető metalcore csapat ilyen koronggal állna elő, akkor a szcéna még mindig egy erőtől duzzadó, megújulásra is képes trend maradhatna (a lemezkritika ITT olvasható).

6. hely: Cellar Darling - The Spell

Aki szereti az ilyen dallamos, sötét, de érzésekkel és progresszív megoldásokkal teli lemezeket, melyek egy teljesen önálló és magába rántó világot tárnak fel, az egész egyszerűen nem menekülhet a svájci Cellar Darling elől. A csapat egy súlyos, sötét, sokkal inkább progresszív, mintsem folk metal együttes képét mutatja, a kötelező és rendkívül ízléstelen nyenyere-pikula-tilinkó blokk alkalmazása nélkül (a lemezkritika ITT olvasható).

5. hely: Alcest - Spiritual Instinct

A francia post-metal zenekar, az Alcest hattételes, bő negyvenperces anyagának első fele nem pusztán tökéletes, hanem valami olyan töltettel és lelki tartalommal bír, melyet alig-alig találni meg a kortárs metalszíntéren. Egész egyszerűen érezni azt, hogy a bandát hajtja belülről valami, egy olyasfajta művészi késztetés, melyet nem lehet legyűrni és mely utat találna magának akkor is, ha senki sem lenne kíváncsi a produkcióra. Mondanivalójuk van, ráadásul olyan, amit senki más nem tud  és talán nem is akar elmondani helyettük (a lemezkritika ITT olvasható).

4. hely: Soilwork - Verkligheten

A svéd melo-death brigád, a Soilwork stúdióalbumán a végtelenségig kiérlelt, dallamos, mégis ütős és pozitív energiával teli szerzemények sorakoznak. Nem túlzás azt mondani, hogy komplett slágergyűjteménnyel van dolgunk: talán csak egy-két tétel lóg ki az anyagról, de ez már egy kicsontozott és a legnagyobb odafigyeléssel ropogósra sütött színhús, azaz alig tartalmaz tölteléknótát. A 2019-es Soilwork hibátlan produkcióval rukkolt elő, mely ráadásul tökösebb, zúzósabb is az elmúlt évek anyagainál (a lemezkritika ITT olvasható).

3. hely: Villagers Of Ioannina City - Age Of Aquarius

A görög Villagers Of Ioannina City albumán lassan, leheletfinoman bontakozik ki az egész zseniális álomkép. Kezdetben azt hihetjük, doom metal lesz belőle vagy stoner rock, szóval várnánk a szokásos stílusjegyeket, melyek nem jönnek el, mert itt csak zene van, és kész. Merítettek ők a Pink Floyd lebegéséből, az Om filozofikusságából, a Perfect Circle elvontságából, az Opeth méltóságából, az Égei-tenger hullámzásából (a lemezkritika ITT olvasható).

2. hely: Exhorder - Mourn The Southern Skies

27 év után tért vissza és adott ki egy istentelenül zseniális új albumot az amerikai Dél ikonikus thrash/groove bandája, az Exhorder. Mindegyik dalt ki lehet emelni, mert gyenge szerzeményt nem sikerült írnia a Thomas-LaBella párosnak. Igazi diadalmas visszatérés lett ez, ráadásul kifejezetten okos módon történt mindez: nosztalgiának, erőltetett múltidézésnek, izzadtságszagú erőlködésnek itt nyoma sincs, ellenben van tudás, tapasztalat és kiérlelt mondanivaló (a lemezkritika ITT olvasható).

1. hely: Tool - Fear Inoculum

Tizenhárom év után jelent meg az amerikai Tool ötödik soralbuma: a zene nem változott sokat, talán nyugodtabb, érzelmesebb és kisimultabb lett. Aki eddig szerette a bandát, az a "Fear Inoculum" korongot is szívébe fogja zárni (talán jobban is, mint az előző anyagukat), akit viszont eddig is hidegen hagyott a Tool, az nem most fogja megkedvelni ezt a gyönyörűen távoli, de mégis az emberek legbensőbb érzéseiről szóló lemezt. Mi mást lehetne adni erre az albumra, mint tíz pontot? Hogy a ménkőbe lehetne összehasonlítani az egész albumot egy random metalkiadvánnyal? Hát sehogy (a lemezkritika ITT olvasható).